Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.02.19.

Döbbenetes fordulatot vesz az időjárás, ezt kell a héten elviselnünk

A tavasz sajnos még nem érkezik meg, de a fagy lassan elköszön tõlünk. A szél azonban nem kegyelmez...

Vasárnap álmosító lesz a reggel, párásan, ködösen indul a nap, és utána is borult lesz az ég. Csak néhány helyen számíthatunk hosszabb ideig tartó napsütésre. A Dunántúl déli tájain viszont akár egy-egy futó zápor előfordulhat. Hajnalban 0 és -5, napközben 3 és 8 fok között alakul a hőmérséklet.

Hétfőn sem kecsegtet túl sok jóval az időjárás, a szél megélénkül, északkeleten meg is erősödik majd. Változóan felhős-napos, száraz időre készülhetünk, hajnalban 0, -5, délután 6-11 fokkal.

Kedden marad a borulás, kisebb eső, egy-egy zápor többfelé eshet. Sokfelé élénk, helyenként erős lesz a nyugati-délnyugati szél. A hajnal viszont már enyhébb lesz, és délután is 4-11 fok várható.

A hét további részében is szeles, de egyre enyhébb idő lesz, kisebb eső vagy zápor azonban még csütörtökön is kialakulhat. Enyhülnek az éjszakák, nappal pedig egyre többfelé lesz 10 foknál is melegebb - írja az Időkép.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát