Létrehozva: 2019.03.06.

Ide látogasson el, aki gyermeket szeretne!

Budapesttõl 100 kilométerre, a Mátra és a Cserhát ölelésében található a csodatévõ erejérõl is elhíresült Szentkút, ahová a gyermekre vágyók érkeznek segítségért.

Szerző ÚTISÚGÓ

A kegyhelyhez fűződő csodák és legendák híre a középkori viszonyok mellett is gyorsan terjedt, így a zarándokok emelkedő száma miatt már az Árpád-korban templomot építettek Mátraverebély faluban. A hívők az évszázadok folyamán egyre nagyobb számban keresték fel a búcsújáróhelyet, napjainkban pedig évente körülbelül 200 ezer zarándok érkezik Szentkútra.

Ha még több látnivalóra vagy kíváncsi, ide kattints!

Januárban született meg a legfiatalabb kisbaba, akinek szülei részt vettek tavaly februárban a Gyermekre vágyók lelkigyakorlatán, a ferencesek által működtetett nemzeti kegyhelyen, Mátraverebély-Szentkúton.

„A legtöbb pár reménytelenséggel, aggodalommal és feszültséggel érkezik a lelkigyakorlatra. Az együtt töltött idő alatt azonban rájönnek, hogy nincsenek egyedül a problémájukkal, nem élet és halál urai, és nem is kell egyedül viselniük a nehézségeket. Így békével a szívükben és reményekkel telve távoznak” – fogalmazta meg a lelkigyakorlat legfontosabb tanulságát Csépányi Gábor atya, orvosi diplomával is rendelkező katolikus pap.

A Mátraverebély-Szentkúti Máriakegyhely csodával határos erejét számtalan keresztelő és hálatábla bizonyítja, amelyeken az ideérkezők köszönetüket fejezik ki a Szűzanyának, amiért meghallgatta kérésüket, imájukat.

Közeli szálláshelyeket itt találhatsz!

Szerző ÚTISÚGÓ

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

life.hu

Kiss Ramóna és testvére, Debóra: "Amikor én megkomolyodtam, ő akkor őrült meg"

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

hirtv.hu

Gulyás Gergely is reagált Magyar Péter hangfelvételére

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÚTISÚGÓ

Filmes élményre vágysz itthon? Ezek a hazai programok viszik az Oscart

ÚTISÚGÓ

Már most lefoglalnád a nyaralást? Ezekre nagyon figyelj oda!

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!