Létrehozva: 2015.12.05.

Húsz év után vége az operettes álompár szerelmének!

Húsz év együttlét és tizenöt, házasságban töltött esztendõ után Polyák Lilla és Homonnay Zsolt elválnak egymástól!

"Mivel az életünk minden kiemelkedő szakmai és magánéleti történését megosztottuk veletek, fontosnak érezzük, hogy a kevésbé örömteli híreket is tőlünk tudjátok meg" - ezt osztotta meg hivatalos Facebook-oldalán Polyák Lilla. Közel húsz év után már nem alkotnak többé egy párt Homonnay Zsolttal, az ismert színész-énekessel.

A kapcsolatunk hullámvölgybe került, amiből nem tudtunk kilábalni, ezért úgy döntöttünk, külön utakon folytatjuk tovább. Nem élünk együtt, de gyermekeinket továbbra is közösen neveljük

- írta Lilla.

A Blikk úgy tudja, Zsolt egy ideje már el is költözött közös otthonukból, őt mostanában egy operettszínházas táncosnővel hozták hírbe. A gyerekek nevelését viszont a jövőben is közösen tervezik. Házasságuk alatt két fiuk született, Zsombor és Bulcsú. De Zsoltot és Lillát nem csupán a család, hanem a munka is összeköti, hiszen

az évek folyamán nevük összeforrt a színpadon is.

Első közös albumuk 2009-ben látott napvilágot Ketten címmel, azóta pedig folyamatosan járták az országot fellépéseikkel, sajnos azonban válásukkal ennek is vége,

az idén lekötött koncertek után már nem vállalnak több közös produkciót.

 

Mivel az életünk minden kiemelkedő szakmai és magánéleti történését megosztottuk veletek, fontosnak érezzük, hogy a kevé...

Szerző: Polyák Lilla2015. december 4.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

mandiner.hu

Pankotai Lili: „V. Judit egyetlen szava sem bizonyítható, hiszen nem voltunk ott a Magyar-családnál”

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Vicces locsolóversek, mert húsvétkor is kell a poén

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter