Létrehozva: 2017.06.22.

Teljes bojkott a vizes-vb-re? Erre célzott Hosszú Katinka

Kemény fenyegetés bújt meg úszósztárunk nyílt levelében. Ezt gondolja a "sztrájkról" az Iron Lady.

Burkolt fenyegetés bújt meg abban a terjedelmes nyílt levélben, amelyet Hosszú Katinka magyar és angol nyelven intézett a közvéleményhez - és elsősorban ország- és világszerte az úszótársaihoz. A magyar után a nemzetközi szövetség (FINA) vezetőinek is hadüzenetet küldő magyar úszónő haladéktalanul megreformálná a sportágát. Szerinte az úszás több mint 40 évvel lemaradt például a már rég üzleti alapon működtetett tenisz mögött.

Katinka Niki Pilics 1973-as "forradalmát" hozta föl példának. A hajdan jugoszláv színekben indult horvát teniszklasszist eltiltották, mert ahelyett, hogy éhbérért a válogatottban játszott volna, egy pénzdíjas versenyen szerepelt. Az ezért kapott büntetése okán, a vezetésével minden épkézláb teniszező bojkottálta a wimbledoni tornát.

A profi teniszezők szervezete pedig kiharcolta, hogy a játékosok beleszólhassanak a fontos döntésekbe, a szabályok és a versenynaptárak alakításába, a korábbiakkal ellentétben részesüljenek a sportág óriási bevételeiből.

Ezt akarja elérni most a világkupa-szabályok megváltoztatásával sok pénztől és versenylehetőségtől megfosztott Hosszú Katinka is az úszásban. A magyarországi vizes-világbajnokság előtt égető kérdés: hasonlóan drasztikus eszközökkel, bojkottal?

Nem, első körben nem mennék el abba az irányba, hogy nekünk bojkottálnunk kell a vébét. Azt szeretnénk, hogy induljon el a párbeszéd,

nézzük meg, hány úszó van egyáltalán, akik készek összefogni egy közös képviseletért – ennyiből a teniszes bojkott erős példa volt. De nem is magán a bojkotton volt a hangsúly, hanem azon, hogy hogyan fordult a kocka abban a sportágban, és hogy mi kellett hozzá, hogy maguk a játékosok ráébredjenek, mennyire fontosak a teniszben és mekkora szerepük van. Számomra az volt ennek a történetnek a tanulsága, hogy nekik van a legnagyobb hatalmuk"

- reagált a felvetésre a Nemzeti Sportban a magyar úszóforradalmár.

Katinka szerint érdemes lenne összemérni a tenisz mai profizmusát az úszáséval, pedig a hatvanas évek végén még sok volt a hasonlóság.

"Meg lehet nézni, hová jutottak: ha most, 2017-ben összemérném a tenisz profizmusát az úszáséval, mindenki kiröhögne, de ha visszamegyünk a hatvanas évek végére, látni a hasonlóságot. És nem árt megnézni, hogy amit más sportágak korábban elértek, az számunkra lehetséges-e.

Persze, szokták mondani, hogy az úszás unalmas, és ezért nem lesz benne pénz, de közben meg az olimpián az a legnézettebb sportág

- mondta Hosszú Katinka.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát