Létrehozva: 2017.08.17.

Hosszú Katinka kitálalt: bevallotta, miért kapott ki

Háromszoros olimpiai bajnok úszósztárunk reagált az õt ért támadásokra. Legszívesebben robot lenne, de...

Fárasztó felkészülésen, majd a hazai világbajnokság nyomasztó terhén és három világkupa-viadalon van túl Hosszú Katinka. Nem is akármilyen eredménysorral - mégis sokan csak arra kapták fel a fejüket, hogy a legutóbbi, eindhoveni versenyen Mireia Belmonte több mint hat másodpercet vert rá a 400 méteres vegyesúszás döntőjében, sőt Katinka világcsúcsán is javított.

Nem sűrűn vallom ezt be, de elfáradtam Eindhovenre, leginkább mentálisan.

Belmonte ezt megérezte, és erőt merített belőle"

- mondta a Nemzeti Sportnak Hosszú Katinka, aki így válaszolt a felvetésre, hogy ezek szerint ő is ember, nem pedig egy győzelmekre programozott robot: edző-férje, Shane Tusup is ugyanezt mondta neki az eindhoveni második helye után.

Pedig az én célom, hogy robot legyek, hogy a külsőségek ne befolyásoljanak soha – a történtek azt mutatják, versenyzőként még nem jutottam el ide

- mondta az Iron Lady.

Katka úgy érzi, mint annyi mindenben, ebben a tekintetben is hátráltatta, hogy a nemzetközi szövetség szabályváltoztatása miatt a korábbi tucatnyi száma helyett immár vk-versenyenként legfeljebb négyszer versenyezhet:

"Az előző állomáson, Berlinben majdnem megdöntöttem négyszáz vegyesen a saját világrekordomat, ez is mutatta, hogy a formámmal nincs baj, a gondot inkább az jelentette, hogy korábban minden állomáson sok számot úsztam, míg az új szabályok ezúttal ezt nem engedték meg nekem. Nagyon nehéz egyetlen számra mentálisan figyelni – ha több távot vállalok, akkor egyik jön a másik után, és az ember másként koncentrál."

Úszósztárunk hangsúlyozta, hogy Tusuppal együtt megerősíti őket "az ellene íródott szabálykönyv", mint ahogy a támadások is.

Megerősítenek a támadások.

Annyi mindent mondtak és írtak már rólam, aminek csak egy része volt igaz, a másik felének viszont köze sem volt a valósághoz, hogy megtanultam visszafogni magam. Tudom, sokaknak van egy képük rólam, ami valójában nem is én vagyok

- mondta Katinka.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát