Létrehozva: 2018.05.30.

Hosszú Katinka még nem törölte ki Shane Tusupot

A múlt héten jelentette be közösségi oldalán Hosszú Katinka, hogy minden téren véget ért a kapcsolata Shane Tusuppal.

A háromszoros olimpiai bajnok úszónő privát Facebook-oldalán a azonban még mindig az egyik Shane-nel készült közös fotó a borítókép.

Az Iron Lady Instagram-oldalán szinten fent vannak még a közös emlékek az amerikai edzővel – ezeket Tusup sem távolította el.

Sajnos Shane-nel nem sikerült a magánéleti problémáinkat rendezni

– írta Katinka a múlt héten az azóta elérhetetlenné vált Facebook-oldalán.

A pár az első szakítása után sem távolította el korábbi képeiket, ezt követően pedig adtak is egy esélyt a kapcsolatuknak. Vajon a jelenlegi helyzet szintén arra utal, hogy még egyik fél sem tette túl magát a legutóbbi, jóval durvább hangvételű szakításon?

Márciusban ezzel a fotóval jelentették be a békülést:

 

You and me against the World

Iron Lady (@hosszukatinka) által megosztott bejegyzés,

Hosszú az utóbbi napokban mosolygós képekkel jelentkezik Instagram-oldalán, ahol büszkén osztja meg eredményeit a legutóbbi, Irvine-ben rendezett úszóversenyéről. Tusup viszont a Katinkát megcsalással vádoló nyílt levele óta hallgat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Együtt töltötte az estét A Nagy Ő és a Házasság első látásra két legmegosztóbb szereplője

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó