Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.11.01.

Hosszú Katinka baltával a kezében fenyegeti a világot

Ennyivel nem érte be az Iron Lady, egy másik veszélyes szerszámot is a kezébe kapott. A boszorkányos jelmez sem maradhatott ki.

Miután hatalmas fölénnyel megnyerte az úszók rövidpályás Világkupa-sorozatát (sorozatban ötödször) Hosszú Katinka, ő is felkészülhetett Halloweenre, ami nála elég ijesztőre sikerült.

A háromszoros olimpiai bajnok rácsücsült egy gigantikus tökre, majd bal kezébe egy baltát, a jobb kezébe pedig egy kalapácsot (vagy ha úgy nézzük, egy hatalmas húsklopfolót) ragadott, a vérfagyasztó tekintet már csak hab a tortán.

Ahogy az egyik legtöbb lájkot kapó kommentelő is megjegyzi, Hosszúnak igazából nem lenne semmi szüksége ijesztő jelmezre, hiszen már így is fél tőle az egész világ, a női úszók legalábbis biztosan.

Kicsit hagyományosabb megoldásként Hosszú boszorkánynak is beöltözött, döntsétek el, hogy szerintetek melyik szerep áll jobban klasszis sportolónknak. 

 

Iron Lady (@hosszukatinka) által közzétett fénykép,

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János