Létrehozva: 2017.08.05.

Hortobágyi tűzvész: Egy valami még nem derült ki a tragédiáról

Több száz hektáron égett a Hortobágyi Nemzeti Park Nagyiván település közelében, pénteken már helikopterekkel oltottak. Sok madár és kisállat élõhelye semmisült meg, de pontos számadatokat még nem tudni az elhullott állatokról.

Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, több száz hektáron égett a Hortobágyi Nemzeti Park Nagyiván település közelében. A csütörtökön délelőtt keletkezett tűz oltásán egész éjjel dolgoztak a tűzoltók, pénteken kora reggel két honvédségi helikopter is érkezett a helyszínre. Péntekre 600 hektárnyi növényzet már leégett a nádas, füves területen, és összesen több mint ezer hektár volt veszélyben.

Lakott területet azonban nem veszélyeztetett a tűz, viszont a nemzeti park különleges élővilágában viszont keletkezhetett kár.

"Egyelőre még nem kezdődött meg a kárfelmérés, azt már tudjuk, hogy 600 szarvasmarhát sikerült kimenekíteni. A területen élő egyéb állatok közül viszont vélhetően több fiatal réti fülesbagoly, csíkosfejű nádiposzáta, kék és vörös vércse, szürke és vörös gém, a nyári ludak és a hamvas és barna réti héja is veszélyben voltak a tűzben. Már lejárt a fészkelési idejük, talán időben el tudtak menekülni, viszont a fészkelőhelyük így a jövő évre csökkent"

- nyilatkozta a %RIPOST%-nak Déri Balázs.

A Hortobágyi Madárkórház tagja elmondta, hogy a gyepen élő állatok közül a keleti sünök, ürgék, gyíkok és békák is nagy számban áldozatául eshettek a pusztító tűznek, viszont ilyenkor felszínre kerülnek az ürge- pocokjáratok, aminek a vércsék, héják és gólyák örülnek igazán.

A nemzeti park szakemberei a hétvégén folytatják a puszta élővilágában keletkezett károk felmérését, a madárkórház pedig felkészülten várja a sérült állatokat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

mandiner.hu

Magyarországot dicséri a belga liberális kormányfő

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-