Létrehozva: 2018.09.17.

Horror a börtönben, brutális kínzásokba halt bele egy szombathelyi rab

B. Zs. és két társa nem ismert be semmit a bíróság elõkészítõ ülésén, ezért "rendes" tárgyaláson bíróság elé kell állniuk különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és más bûncselekmények miatt.

A három vádlott 2017 tavaszától kezdte el „csicskáztatni” a velük egy zárkában lévő sértettet.

2017. május 2-tól napi rendszerességgel, kegyetlenül bántalmazták és alázták meg különböző módon cellatársukat úgy, hogy az a végén belehalt.

így például a takarításhoz használt 5 literes műanyag vödröt megtöltötték vízzel és arra kényszerítették, hogy azt állva igya meg, közben ütötték, verték, majd csikket etettek vele.

A rendszeres bántalmazások és kínzások 2017. május 11-től egyre inkább eldurvultak.

Kikötözték, száját lepedőből hasított csíkokkal betömték, felváltva ráálltak, taposták, ugráltak rajta, ököllel ütötték és rugdalták a bordáit, ájulásig fojtogatták. Amikor az összecsuklott, felállították, és elölről kezdték az ütlegelést. A halálát megelőző 1-2 napban arra kényszerítették, hogy megegye a felmosó cipőfűző vastagságú szálait. A bántalmazások során szétnyílt sebet egy öngyújtóval kiégették, és a vért feltakaríttatták vele.

Az ellenőrzések során mindig beküldték a mosdóba, és a mosdó elé térdeltették, mert oda az őrök nem láthattak be.

2017. május 14-én reggeli ébredéskor a vádlottak észlelték, hogy cellatársuk a hányásában fekszik a mosdó előtt és hörög.

Az ápoló a zárkába érve megkezdte a sértett  újraélesztését, de nem járt sikerrel.

Az áldozat sérüléseit három oldalon keresztül sorolja a vádirat . A sérülések nagy részét a sértett a halálát megelőző 12-24 órán belül szenvedte el, ezen belül a halált eredményező sérüléseket, továbbá a durva, életveszélyes sérüléseket is. -  áll a bíróság közleményében.

A sérülések súlyossága miatt néhai sértett életének megmentésére lehetőség nem volt, halálát szakszerű orvosi ellátás sem háríthatta volna el -hangsúlyozza a vádirat.

Az ügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolja a két rabot.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

épül a real madrid harmadik galaktikus sztárcsapata

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak