Létrehozva: 2017.03.25.

Hoppá, közeledik az óra, ami megváltoztatja az életed

Gyorsan repül az idõ, hamarosan itt van a nyári idõszámítás. Megmutatjuk, milyen hatással lehet ez ránk, de azt is, hogy mikor kell elõreállítani az órát.

Idén március 26-án kezdődik a nyári időszámítás, vasárnap hajnali 2 órakor kell az órákat 3 órára előreállítani. Így egy órával kevesebbet alhatunk, ami bizony sokakat megvisel.

Lássuk, pontosan hogyan hat az életünkre:

Növekedhet az infarktusok száma

2014-ben kutatók megvizsgálták az infarktusok gyakoriságát, és nagy kiugrást vettek észre a tavaszi óraátállítást követő napon. Az átlagértékhez képest 25%-kal növekedett a szívelégtelenséggel kórházba kerültek száma. Ez azt jelenti, hogy azok, akiknek szívproblémáik vannak, fokozottan veszélyeztetettek ezen a napon.

Az emberi bioritmust befolyásolhatja

A biológiai órával játszani nem vicc, hiszen ez irányítja az emberi teljesítményt, a hormonháztartást, az életritmusunkat, az anyagcserét, a szív-érrendszert működését is. A biológiai óra felelős az alvás-ébrenlét ciklusért, mint ahogy a természetnek is megvan a saját ritmusa, a napfény és a sötétség váltakozásának is. Az ember is a természet része, fontos, hogy harmóniában legyen vele. Az egyensúly felborulása nem csak a test szerveire lehet káros, de a lelki működést is megzavarhatja, depressziót okozhat.

Változtathat az alvás minőségén

A nyári időszámítás jelentősen befolyásolja az alvási ritmusunkat, így növeli az alvászavarok kialakulását is. Azt sokan tapasztaltuk már, hogy ilyenkor napokig fáradékonyabbak, kimerültebbek is lehetünk, néha nem találjuk a helyünket, hiszen  "tegnap ilyenkor még csak 5 óra volt".   2016-ban a kutatók kimutatták, hogy az alváshiány fokozott kockázatot jelent a munkahelyi- és a közúti balesetek előfordulásánál.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Házasság első látásra sztárja meglepő titkot árult el a férjéről - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Soha többé ne igyál vizet lefekvés előtt! Most derült ki, mit okoz

MEDICINA

Elárulta a hosszú élet titkát a 97 éves fitnesznagyi

MEDICINA

Indul a pitypangszezon! Nem is gondolnád, mi mindenre gyógyír

MEDICINA

A legszörnyűbb hang: ezt hallatja mindenki a halála előtt

MEDICINA

Rózsaszín lett a vizelete, más tünetet nem tapasztalt a rákbeteg férfi

MEDICINA

Így moss minden reggel arcot, sokáig ránctalan marad

MEDICINA

Íme egy olcsó fűszer, amiből jó, ha tavasszal többet eszel