Létrehozva: 2018.06.04.

Holtában is szép volt a brutálisan meggyilkolt magyar lány

A tettes egész családja ott volt a Gyõri Törvényszéken, amikor a bíróság ítéletet hirdetett a Gyõrben fiatalon meggyilkolt Tompa Eszter ügyében. A lány gyilkosát 13 év után DNS mintája buktatta le.

S. Attila azért ölte meg Tompa Esztert, mert elütötte a töltésen bicikliző lányt, és attól félt, hogy rendőrségi ügy lesz a gázolásból. A csomagtartóba tette a lányt, aki útközben magához tért, ezért kivette Esztert az autóból, majd zsineggel megfojtotta. Mindenképpen végezni akart vele, az sem hatotta meg, hogy a lány védekezni próbált, küzdött az életéért, a szeme tele volt félelemmel. A gyilkosság után a tettes elment a kislányáért az óvodába. 13 éven át nyomta lelkét a gyilkosság terhe, megkönnyebbült, amikor elfogták. Eszter édesanyja a lánya eltűnését követően hamarosan meghalt.

Minden nő rémálma vált valóra ezzel a bűncselekménnyel. Ez a fiatal lány nagyon szép volt, még holtában is – mondta az ügyész. – A segítségnyújtás a legáltalánosabb ösztön, ha valaki elgázolja a másikat. A vádlott azonban végig csak magára gondolt, magát akarta menti. Ennek érdekében mindent megtett, még gyilkolt is. A gyilkosságot aljas indok motiválta, menekülni akart a felelősségre vonás alól.

A bíróság elsőfokon életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte S. Attilát, aki legkorábban 30 év múlva szabadulhat. Az ítéletet végighallgatta a férfi most 19 éves lánya is. A lány harmadikos gimnazista volt, amikor édesapját letartóztatták, és 49 éves lesz, amikor a férfi szabadulhat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszólalt Kudlik Júlia, ezt gondolja a köztévé új MI-műsorvezetőjéről

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra

INSIDER

Járványveszély: a kormány megvédi a perrel támadott gyermekorvosokat