Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.07.27.

Mélypontra került Hódi Pamela: Néha azt érzem, hogy már nem bírom!

Nehéz idõszakon megy keresztül Hódi Pamela. A modellnek éppen nemrégiben sikerült anyagilag teljesen függetlenné válnia volt kedvesétõl, Berki Krisztiántól, ám mégsem érzi magát felhõtlenül boldognak. Könnyeivel küszködve beszélt a problémáiról, lelki vívódásairól.

Korábban a gondtalan asszonyok életét élte, szakítása óta azonban a saját lábára kellett állnia Hódi Pamelának.

A modell Berki Krisztián mellett semmiben nem szenvedett hiányt, egy évvel ezelőtt mégis volt bátorsága lezárni a haldokló kapcsolatot.

Pamela azóta teljesen újraépítette magát, saját vállalkozásba kezdett, hogy kislányának, a négy és fél éves Natasának mindent megadhasson.

Fél évvel ezelőtt a szerelem is rátalált Tóth Bence mezőkövesdi focista személyében. És bár mindenezek alapján eddig úgy tűnt, hogy a magánélete végre sínen van, csütörtök reggel a könnyeivel küszködött a tévéfelvételen, amikor arról kérdezték, hogy érzi magát.

„Eddig mindig azt mondtam, hogy jól és minden rendben van... Hát, most ez nem így van. Rengeteg olyan napom van, amikor nem tudok aludni éjszaka, előjönnek a rossz gondolatok, amikkel saját magamat idegesítem fel. Most lelkileg félig jól, félig rosszul vagyok, jelenleg nagyon nehezen viselek mindent” – fogalmazott a Mokkában szomorúan Pamela, akinek a legjobban talán az fáj, hogy volt párja folyamatosan támadja őt a médiában.

Hogy mit mondott még Pamela, elolvashatod a pénteki %RIPOST% napilapban!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz