Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.02.04.

HIV-botrány: Teljesen kiakadtak a magyar sztárénekesnők

Hatalmas vihart kavart a hír, miszerint az egyik ismert magyar énekesnõ évek óta HIV-fertõzött. Pályatársai közül többen is felháborodtak a pletyka hallatán, ami õket is gyanúba keveri.

Felháborítónak tartják a magyar énekesnők a Blikk által bombaként robbantott hírt, miszerint egyik pályatársuk évek óta HIV-beteg. A lap érthető okokból nem hozhatja nyilvánosságra a fertőzött sztár személyazonosságát, azt azonban megírták, hogy az illetőt már többször is látták egy kórházban, korábban pedig egy tehetségkutatóban is feltűnt.

A botrányra az egykori megasztáros, Szabó Eszter reagált először a Facebookon. Kikérte magának, hogy a napilap minden hazai énekesnőt gyanúba kever a döbbenetes hírrel, ami szerinte simán lehet kacsa is. Abba pedig bele sem mer gondolni, hogy beteg kollégájának milyen szörnyű lehet olvasni a róla megjelent cikkeket.

Eszterhez később Tóth Vera és Völgyi Zsuzsi is csatlakozott egy-egy indulatos Facebook-bejegyzéssel. Vera övön alulinak és lelketlennek tartja a lap húzását, és mélyen megrázta a kirobbant botrány.

 

Övön aluli, amit a bulvársajtó művel a HIV pozitív énekesnő ügyében. Ezzel az összes magyar énekesnőt gyanúba keverték,...

Közzétette: Ajuska Tóth – 2016. február 3.

Völgyi Zsuzsi viszont azt gyanítja, hogy az egész egy generált hír. Õ azonban - posztján kívül - egy szót sem hajlandó nyilatkozni az esetről.

 

Az imént telefonhívást kaptam a Tények szerkesztőségétől, hogy ha esetleg van kedvem, nyilatkozatommal fejtsem ki mi a v...

Közzétette: Zsuzsi Völgyi – 2016. február 3.

Dér Heni ezzel szemben a TV2 híradójában fejtette ki véleményét a botránnyal kapcsolatban. Pályatársaihoz hasonlóan ő is etikátlannak tartja, amit beteg kollégájával művelnek, és azt is sérelmezi, hogy ezzel minden magyar énekesnő a találgatások célpontjává vált.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel