Létrehozva: 2019.03.17.

Hirtelen rosszul lett az utcán, holtan esett össze a nyugdíjas férfi

Iszonyatos, amin keresztülment halála elõtt.

Gyilkosság ügyében indult nyomozás Kárpátalján. Két gyanúsított előzetesbe került.

Az incidens még február 23-án történt. Akkor a kórházba kihűlés gyanújával egy ismeretlen férfit vittek be. Az illetékeseknek sikerült azonosítani a sérültet. Kiderült, egy 68 éves csapi férfiról van szó, aki azonban a kórházban meghalt. A boncolás során fény derült arra, hogy a nyugdíjas halálát nem kihűlés, hanem súlyos sérülések okozták.

A nyomozás során kiderült, hogy az elhunyt egy 25 éves fiatallal egy közös női ismerősüknél vendégeskedett Csapon. Később az áldozat és a fiatalember között konfliktus alakult ki. A nagydobronyi férfi a nő 35 éves élettársával együtt megverte az áldozatot  - írja a Kárpátinfo.

A konfliktust követően a sérült elment a házból. Útközben azonban rosszul lett, és egy arra haladó mentőautó bevitte a kórházba. Az orvosok már nem tudták megmenteni az életét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor régóta példátlan lépésre szánta el magát

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?