Létrehozva: 2018.05.16.

Hihetetlen, mit művel a cellájában a Teréz körúti robbantás vádlottja

Nem beszél senkivel és bujkál a bekamerázott zárkájában a Teréz körúti robbantással vádolt P. László Gergely, tudta meg a Ripost. Bár bolondnak tetteti magát, az elmeorvosi szakvélemény már több esetben kimondta: beszámítható a 24 éves férfi!

Úgy tűnik, teljesen bekattant a Teréz körúti robbantással vádolt férfi, akit 24 órás, kamerás megfigyelés alatt tartanak a Fővárosi Büntetés-végrehajtási intézetben, a Maglódi úton. P. László egész nap a zárkában lévő vécében húzza meg magát, ott ugyanis nem veszi a kamera. Semmit nem csinál, nem szól senkihez.

Szinte csak aludni megy ki a mosdóból, ott viszont nem tudják, mit csinál, mivel az a rész nincs bekamerázva

– tudta meg a %RIPOST% egy hiteles, bennfentes forrásból.

Biztos nem egy leányálom előzetesben lenni, de tulajdonképpen jó körülmények között tartják a vádlottakat és az elítélteket. Olvashatna könyvet, újságot, lehet rádiót hallgatni és tévét nézni, de úgy tűnik, ő csak a vécében érzi jól magát, ahol nem látja senki

– árulta el informátorunk.

A Teréz körúti robbantás vádlottjáról és a friss elmeorvosi szakvéleményről a %RIPOST% napilap szerdai számában olvashatsz!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-