Létrehozva: 2017.05.12.

Hihetetlen! Kiderült hányadik helyen áll Pápai Joci!

Na akkor lehet újra tervezni.

A számok általában nem hazudnak...

Nem túlzás, egész Európát lenyűgözte tegnap este Pápai Joci, aki az Origo című számával végül döntős is lett az Eurovízió 2017-es versenyen. Joci dala után szinte felrobbant az aréna, és vannak, akik a verseny egyik titkos esélyeseként tartják már számon a magyar fiút.

Van azonban még valami, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Az Eurovíziós dalverseny hivatalos Facebook-oldalára is felkerültek a dalok.

Igaz, a versenyen részt vevő országok zsűritagjai adják majd le a szavazataikat a végső győztesre, ugyanakkor döntésükre az is befolyással lehet, melyik dal mekkora siker az interneten. Például a verseny hivatalos oldalán.

A lapunk által megkérdezett szakértők szerint ráadásul árulkodó az is, melyik dalt mennyien nézik meg szombat estig. Azaz melyik lett igazán népszerű a rajongók körében.

Nos, a kattintásszámok alapján Pápai Joci dala jelenleg...

...dobpergés...

A MÁSODIK!

Csak a portugálok előadója, előzi meg 1,7 millió megtekintéssel.

Joci körülbelül 950 ezernél jár

Ide kattintva azonban tudunk előzni!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle