Létrehozva: 2017.12.21.

Hetven, állig felfegyverzett rendőr lepte el az utcát

Valószínûleg gázolásos merényletet akart elkövetni az a férfi, akit elfogtak Németországban.

A 29 éves német állampolgárt szerdán vették őrizetbe különleges rendőri egységek bevezetésével. Külföldi terrorszervezetben viselt tagsággal és állam elleni súlyos bűncselekmény előkészítésével gyanúsítják - írja az MTI.

A legfőbb ügyészség szerint a gyanúsított  Dasbar W. 2015 áprilisa óta az Iszlám Állam támogatója, többször is járt Irakban, ahol fegyveres kiképzést kapott. Sőt,  dzsihadista szervezet megbízásából merényletre alkalmas helyszíneket keresett Erbílben, az észak-iraki félautonóm Kurdisztán székhelyén.

Idén júniustól tartózkodott ismét Németországban. Azt tervezte, hogy gázolásos merényletet hajt végre a a Baden-Württemberg tartományi Karlsruhe központjában álló kastély előtti téren. Augusztustól már a helyszín felmérésével foglalkozott, szeptemberben pedig sofőri állást próbált szerezni különböző szállítócégeknél, de nem vették fel.

A férfi régóta a hatóságok látókörében van, hosszabb ideje folyamatos megfigyelés alatt tartották. Elfogásában 70 rendőr vett részt, a lakásában pedig több mobiltelefont és számítógépet is lefoglaltak. Ezek elemzésével vizsgálják, hogy voltak-e társai.

  

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

mindmegette.hu

Nem tudod, mi legyen az ebéd a tavaszi szünetben? Remek menüötleteket ajánlunk a gyerekeknek

magyarnemzet.hu

Rengetegen megnézték Varga Judit megrendítő interjúját

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

Az eget kémlelte a nyugdíjas a Pilisben, aztán leesett az álla

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre