Létrehozva: 2015.11.06.

Hétvégén kerüld el a Délit! Nem járnak a vonatok

Szombaton és vasárnap nem közlekednek a vonatok Budapest-Déli pályaudvar és Kelenföld állomás között. Az október 17-18-i hétvégén elkezdett pályakarbantartási munkák ebben a két napban folytatódnak, ezért az eredetileg a Déli pályaudvarról induló és oda érkezõ távolsági, zónázó és személyvonatok csak Kelenföldig járnak, és onnan is indulnak.

Szerző lanyo

Aki ebben az időszakban vonattal utazna, annak érdemes azzal számolnia, hogy a BKV járataival mintegy fél óra alatt juthat ki a metró Déli pályaudvari végállomásától Kelenföldre, ugyanis

 

a MÁV nem közlekedtet vonatpótló buszokat a két állomás között.

 

Hogy egy kicsit még cifrázzák az utazók életét, a hivatalos közlemény szerint az Agram InterCity Gyékényes felé a Déli helyett a Keleti pályaudvarról indul, de Gyékényes felől csak Kelenföldig jár. A Göcsej InterCity Zalaegerszegre Kelenföldről indul, de Zalaegerszeg felől a Keleti pályaudvarra érkezik.

Vasárnap a Zalaegerszegről a fővárosba tartó Hetés InterCitynek a Keleti pályaudvar a végállomása. A Citadella EuroCity pedig a Déli helyett szintén a Keleti pályaudvarról indul, és oda érkezik.

Szerző lanyo

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LEHÚZÁS

Így lehet megúszni az online piacteres csalásokat!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!

MANI

Gyanús e-mail jött? Így védekezz a netes csalók ellen!

MANI

Ezért locsolkodunk húsvéthétfőn?

MANI

Már csak három napod van, hogy pénzt spórolj a lakásbiztosításon, mutatjuk, hogyan