Létrehozva: 2017.08.28.

Spontán szerelem: rajongója szült gyereket a magyar zenésznek

Az Edda Mûvek dobosa egy évvel ezelõtt keveredett kalandba egy fiatal koreográfussal.

Fia született az Edda Művek dobosának, Hetényi Zoltánnak! A zenész fia, Domonkos 4550 grammal és 60 centivel jött világra, ő is és az édesanyja is jó egészségnek örvendenek. 

A zenész szárnyal a boldogságtól, mert bár sosem állt távol tőle a családalapítás gondolata, egyelőre még nem tervezte azt. Egy évvel ezelőtt azonban közelebb került egy régi rajongójához, az egyéjszakásnak induló kapcsolatból pedig szerelem szövődött.

"Domonkos csodálatos meglepetés volt, amolyan rocker-baba, igencsak spontán érkezett. Azt a napot sosem felejtem el, amikor megtudtam a hírt, hogy gyermekem lesz" - fogalmazott a Borsnak a zenész. 

Kedvesével, Ágnessel, évekkel ezelőtt ismerték meg egymást: a nő egy barátnőjével járt az Edda koncertekre, majd egy évvel ezelőtt közel került az együttes dobosához.

"Mindketten éreztük, hogy ebből több lehet, mint egy egyéjszakás kaland. Nem túl hosszú idő után jött egy SMS, hogy beszélni szeretne velem, személyesen.

Akkor picit elgondolkodtam, hogy miről is lehet szó, de legbelül éreztem, apa leszek!

Ági is szeretett volna már gyereket, de úgy tűnik, az égiek egy rocker bébit szántak neki!" - számolt be a Borsnak a gyermekáldásról a büszke édesapa.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kipukkadt a lufi, vágott hangfelvételt közölt a feleségéről Magyar Péter

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Kiderült az igazság Varga Miklós Joe és menyasszonya kapcsolatáról

LOVE

„A férfi kicsit jobban megmozdított...” – máris lecserélné a férjét a TV2 bombázója?

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól