Létrehozva: 2017.08.20.

Hepatitises hússal fertőzte meg a vásárlókat az áruházlánc

Ezrek fertõzõdhettek meg a disznóhúsból készült kolbászoktól.

Sertéspánik tört ki a briteknél, miután sikerült kideríteni, honnan indult egy jó pár évvel ezelőtti tömeges fertőzés. Akkor a Hepatitis E egy speciális vírustörzsével fertőződtek meg emberek, a nyomok pedig az egyik áruházlánchoz vezetnek.

A vírus májcirrózist és idegsorvadást is okozhat, a hús pedig, amiben a fertőzést okozó vírus terjed, az EU-ból, elsősorban Hollandiából és Németországból került a szigetországba kolbász és egyéb disznóhúsból készült élelmiszerek formájában. Az, hogy a hazai disznóhús egészséges, akár meg is nyugtathatná a briteket, ám a fertőzött termékek így is több ezer emberhez eljuthattak, ugyanis, mint kiderült, egy áruházlánc nagy tételben árusította – persze tudtán kívül.

A félelem, hogy a vírus szétterjed, akkora, hogy jelenleg a véradásokon begyűjtött vért, a donorszerveket és -szöveteket is ellenőrzi a helyi egészségügyi hatóság. A fertőzöttekben egy dolog biztosan közös: ugyanattól az áruházlánctól vásároltak saját márkás kolbászt és csomagolt, szeletelt sonkát, ám sem az egészségügyi hatóság, sem az élelmiszerfelügyelet nem hajlandó megnevezni a kérdéses áruházat, csak Supermarket X-ként hivatkoznak rá. Jelenleg hatvan ismert betegről tudnak, ám a becslések szerint akár 150 – 200 ezer brithez is eljuthattak a fertőzött termékek. Egy forrás szerint egyébként a Tescóról van szó, a lánc szóvivője úgy nyilatkozott a Sunnak, hogy nagyon szoros együttműködésben dolgoznak mindkét említett hatósággal, hogy biztosítsák termékeik biztonságát.

A gond az, mutat rá a kérdéses kutatás, hogy az összes húsipari vállalatnak és áruháznak van aggódni valója, hiszen óriási mennyiségű állat fertőződött meg akkor – azért is nem nevezik meg az áruházat, mert nem tehetők felelőssé a fertőzésért. A fertőzöttek kb. két százaléka lett beteg, a legtöbbjüknél csak néhány tünet jelentkezett, ám páran, főleg az idősebb, vagy gyenge immunrendszerű betegek, komolyan megbetegedtek - írta a 24.hu.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tragikus hír érkezett a kávéról

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek