Létrehozva: 2018.06.16.

Helmut Kohl halálára emlékeztek, de miért Budapesten?

Nemzetközi konferenciát szerveztek a korszakos politikus halálának elsõ évfordulóján, a magyar fõvárosban. Orbán Viktor is beszédet mondott.

A magyar miniszterelnök, Helmut Kohl egykori német kancellár halálának első évfordulóján rendezett tanácskozáson kiemelte:

Semmilyen dokumentumot nem ismerünk, amelyik azt mondaná, ha »belépsz az unióba, bevándorlóországgá kell válnod«.

Orbán Viktor beszédében elmondta azt is: Magyarország tisztában van saját erejével, súlyával és feladatával mint uniós tagállam, és nem vágyik európai politikai szerepre.

Mi, magyarok öntudatos, büszke, helyes önismerettel és reális helyzetértékeléssel bíró nép vagyunk. Ahol határozott ambícióink vannak, az Közép-Európa és a visegrádi négyek.- mondta el a miniszterelnök.

Hozzátette: magyar ambíció, hogy Magyarország egy erős, szorosan együttműködő, egymást segítő és bátorító országokból álló közép-európai régió tagja lehessen. Itt számít, súlyt jelent az az erő, amit Magyarország képvisel. Ambíciója Magyarországnak az is, hogy elősegítse a nyugat-balkáni államok, különösen Szerbia uniós tagságát, hogy meggyőzzük a többi tagállamot, hogy erre szüksége van.

Orbán Viktor azt mondta:

Helmut Kohl pontosan értette, mit jelent az, hogy az Európai Unió tagjai egyenrangúak, és értékelte a magyarok barátságát.

Az erős Európához erős nemzetállamokra van szükség

Erős Európát akarunk, ez pedig „erős nemzetállamokat követel” - ezt is hangsúlyozta Orbán Viktor a rendezvényen. Az Európai Unió még gazdag, de már gyenge - jelentette ki, hangsúlyozva, hogy a közösség jövője azon múlik, képes-e megvédeni külső határait, ha pedig ez sikerül, akkor nem az érkező migránsok szétosztása a kérdés, hanem az, hogy mi történjen azokkal, akik már itt vannak. Mint mondta, utóbbiakat „nem szétosztani kell, haza kell őket vinni”.

A kormányfő az elmúlt fél évtizedet az EU legsikertelenebb öt évének nevezve, mondván, nem sikerült megvédeni a földrészt a migrációtól, a Brexittel „elvesztettük az Egyesült Királyságot”, Brüsszel pedig megbontotta az egyensúlyt az unió nyugati és kelet fele között.

Magyarország több területen is tudja segíteni a közös európai politikát

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy Magyarország több területen is fel tudja ajánlani segítségét a közös európai politikához: jó példát tud mutatni a gazdasági reformok terén, és segítséget tud nyújtani a migránsok hazaszállításához.

A kormányfő a tanácskozáson rámutatott arra: a segítséget exportálni kell, és nem a gondokat kell importálni. Hozzátette: Magyarország tanácsot is tud adni, ha van, aki kéri.

Kifejtette: egy tanácsot kéretlenül is adunk, mert van benne történelmi tapasztalatunk. Azt tanácsoljuk, mindenki bánjon csínján azzal, hogy az iszlám bármely európai ország része lenne - fogalmazott.

A miniszterelnök kijelentette: példa, segítség és tanács mellett azt is világosan meg kell mondani, hogy a jövőben sem hagyjuk magunkat, és nem engedjük meg, hogy olyasmire kényszerítsenek bennünket, amit nem akarunk.

Kiemelte: ha nem tudnak az egyeztetés során elegendő eredményt elérni, ha nem tudják elfogadni, de legalább tolerálni egymás álláspontját a migráció és a költségvetés kérdésében, akkor várják meg, hogy az európai emberek kinyilvánítsák akaratukat a 2019-es választásokon.

Aztán jöjjön, aminek jönnie kell - mondta Orbán Viktor beszéde zárásaként.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

hirtv.hu

Ma este a HírTV-n is látható lesz Varga Judit FrizviTV-ben készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-