Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.12.15.

Házasságon belüli hazugságokról beszélt Stohl András

Ha másért nem is, de színházi munkája miatt megszólal újabb kapcsolati válságáról a színész. Most a színpadon néz szembe saját démonjaival

A színházi világban nem ritka, hogy egy-egy darab témája a házasságtörés, de Stohl András esetében mégiscsak a sors fintora, hogy karácsonytól már nemcsak a képernyőn, de a Centrál Színház deszkáin is szembesülhet önmagával. A színész a Házassági leckék középhaladóknak című darabban alakít majd csalárd férjet, és már a próbafolyamatok alatt ráeszmélt, hogy gyakorlatilag terápiás lehetőségek rejlenek a komédiában.

"Egyfajta terápia is számomra ez a darab, hiszen sokszor a saját életünkben felvetődött kérdésekre is választ kaphatunk belőle.

Mindannyiunk élete beleszövődik ebbe a darabba, és ettől válik hitelessé a játékunk.

Életem legbonyolultabb szerepe ez, hiszen gyakorlatilag nyolcvan percen át a színpadon vagyok, levegővétel nélkül. Alapvetően a mű azt boncolgatja, érdemes–e hazugságokba bonyolódni, görgetni magunk előtt a hólabdát, ami egyre nagyobb lesz, és végül már nem bírjuk el, vagy érdemes vállalni az igazat. Aktuális témák ezek…”

- mondta a Blikknek Stohl, aki ezek szerint maga is érzi, hogy 50 évesen nem biztos, hogy kockázatmentes a döntése, amit a napokban meghozott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom