Létrehozva: 2017.12.13.

Havasra vallott az üzlettársa, őt is durván zaklatta

Az üzletasszony részletezte Havas Henrik módszereit. Hogyan lett az üzleti tárgyalásból percek alatt szexuális zaklatás.

Egy üzletasszony, Havas Henrik korábbi üzlettársa mondta el a TV2 Tények című hírműsorának, hogyan erőszakoskodott vele a tévés.

Azt mondja, csak azért nem tudta megerőszakolni, mert Havas részeg volt.

„Amikor jöttem ki a mosdójából, elkapott, hogy na, akkor most itt az ideje, hogy maga is francia tanár legyen itt az ágyamban. És azért ez derült égből villámcsapás, amikor üzleti ügyben és pénzekről és átadás-átvételekről tárgyalunk. Ez rettentő megalázó. Nem azt mondom, hogy nagyon verekedni kellett vele, de hát húzott be az ágyába, hogy Magával milyen jót lehet majd franciázni, meg végre van valaki az anális szexhez.”

Azt mondta, lehet, hogy azért nem erőszakolta meg Havas mert részeg volt, így nem állt a helyzet magaslatán.

Néhányszor még muszáj volt találkoznia vele de a lakására nem ment fel többet. Inkább a saját lakásán fogadta, mert ott biztonságban érezte magát.

Az üzletasszony teljes vallomása itt látható:

 

Az elmúlt héten Baukó Éva és Molnár Anikó is szexuális zaklatással vádolta Havast. Baukó Évát anális szexre akarta rávenni, és fenyegette, hogy majdani karrierjét tönkre teszi, ha nem engedelmeskedik. Molnár Anikó kezét erőszakkal a nemi szervére tette, egyszer pedig erőszakosan megcsókolta. Görög Zita egy tévéműsorban beszélt arról, hogy Havas primitíven viselkedett vele és fogdosta.

Ez a felvétel itt látható. Kattintson!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-