Létrehozva: 2017.12.20.

Gyűrűzik a botrány: Baukó Éva nem ezt várta Havas Henriktől

A valóságshow-szereplõt felzaklatta, hogy az ATV nem hosszabbított szerzõdést állítólagos zaklatójával.

Baukó Évának vegyes érzelmei vannak azzal kapcsolatban, hogy az ATV arra a döntésre jutott a belső vizsgálata után, hogy Havas Henrikkel nem hosszabbít szerződést.

Éva továbbra is azt várja, hogy Havas Henrik személyesen kérjen tőle bocsánatot. Baukó Éva úgy gondolja, most visszaütött a tévés szarkazmusa és egója.

„Nem szerettem volna, hogy emiatt kirúgják Henriket, mégis vegyes érzelmeim vannak az egésszel kapcsolatban" - mondta a Bors napilapnak a valóságshow-szereplő.
"A legjobban azt sajnálom, hogy semmilyen formában nem kért tőlem bocsánatot, de még csak fel se keresett, holott bőven lett volna mondanivalója. A szarkazmusa és a cinizmusa mögötti nagy egója most visszaütött, és a saját munkahelye a saját belső vizsgálata után is úgy döntött, megválik tőle. Csak magának köszönheti, hogy ilyen helyzetbe került. Egyelőre nem tudok arról, hogy beperelne. Egyébként is, ő pontosan tisztában van azzal, hogy azok a dolgok, amik kiderültek, azok valóban meg is történtek. Nem képes sem nyilvánosan bocsánatot kérni, sem csendben maradni – fejezte be Éva.

A Zoom.hu cikke szerint az ATV-n belül is sokan kaptak kéretlenül Havas Henrik közeledéseiből. A weboldal értesülése szerint volt olyan kolléga, akinek a műsorvezető a combját fogdosta, és volt, olyan is, akinek folyamatosan ajánlatot tett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

vg.hu

Hivatalos: új gyárat épít a Rheinmetall német hadiipari óriás Magyarországon – már le is teszik az alapkövet

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg