Létrehozva: 2018.05.19.

Hátborzongató dologra készült Whitney Houston halála előtt lánya

A fiatal lány nem tudta túltenni magát anyja drogfüggõségén, már korábban is öngyilkos akart lenni.

A Cannes-i Filmfesztiválon mutatták be a Whitney Houston életéről és drogproblémáiról szóló Whitney című dokumentumfilmet, amelyből megrázó részletek derültek ki az énekesnő életéről - írja a Daily Mail. Fény derült arra is, hogy az énekesnő lánya, Bobbi Kristina meg akarta ölni Whitney Houston-t, de úgy, hogy az természetes halálnak tűnjön.

Mivel Whitney-t gyerekként szexuálisan zaklatta az egyik rokona, ezért az énekesnő igyekezett mindenhová magával vinni lányát, hogy megvédje. Így viszont Bobbi Kristina első kézből nézte végig, ahogy anyja megküzd drogfüggőségével, és tönkreteszi saját és az ő életét is.

Whitney Houston és Bobby Brown 2007-es válása után a 14 éves Bobbi Kristina az anyjához került. Egy évvel később felreppent egy pletyka, miszerint Bobbi Kristina megpróbálta megszúrni anyját egy késsel, és magát is megvágta.

Az is kiderült, hogy a lány korábban megpróbálta eldobni magától az életét, mert nem tudott változtatni életkörülményein - ezért pedig nagyon haragudott anyjára.

Whitney-t 2012-ben találták holtan egy fürdőkádban, és körülbelül három évvel később lányára is hasonló körülmények között találtak rá. A lány kórházba vitték, hónapokig kómában volt, de végül elhunyt. Szervezetében alkohol, marihuána, valamint altatóként alkalmazott gyógyszerek nyomait is megtalálták.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Koholák Alexandra megtörten mesélt tönkrement házasságáról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”