Létrehozva: 2018.12.18.

Hátborzongató dolgot rögzített éjszaka egy vadfigyelő kamera

Állatbarátok, állatvédõk, erdészek az utóbbi években több ezer mozgásérzékelõs, éjjellátó üzemmódban is rögzítõ kamerát helyeztek ki világszerte az olyan helyszínekre, ahol még vadon élõ állatokkal lehet találkozni. Néha azonban nem csak az állatokatat veszik fel a kamerák...

Még az UFO-vadászok is felfigyeltek annak az erdei kamerának az infravörös felvételére, amely egy róka éjszakai tevékenységét rögzítette. Csakhogy valami megzavarta az állatot, ráadásul tisztán látszik az is, hogy mi volt az.

Alighanem valami csemegével csalogatták a kamera közelébe a rókát, ami szépen be is sétált a képbe és éppen szimatolni kezdett, amikor egy gömbszerű képződmény száguldott elő az erdő sűrűjéből. Jól látható, hogy messziről érkezik, mivel éppen a kamerával szemben bukkant fel. A róka is megérezhette a hívatlan jövevényt, mert egy pillanat alatt eliszkolt.

A jelenséget többen UFO-nak vélik, de legtöbben csak plazma gömbként ismerik. Senki sem tudja hogyan alakulnak ki, honnan jönnek, vagy valójában mik lehetnek. Sokan úgy vélik egyfajta ismeretelen energiáról van szó. Mások intelligens tervezés eredményének tekintik, valamiféle gépnek a jövőből, vagy másik dimenzióból. Akadnak, akik értelmes entitásnak hiszik a különös gömböket, esetleg az emberi lélek asztrális kivetülésének.

Bármi is volt, a kamera felvette, a róka pedig érzékelte, vagyis valóban volt ott valami megmagyarázhatatlan.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

metropol.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, a mentők már a helyszínen

hirtv.hu

Magyar Péter bohócnak nevezte a FIDESZ kommunikációs igazgatóját + videó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NAPI UFÓ

A földönkívüliek köztünk jártak? Újabb bizonyíték került elő!

NAPI UFÓ

Elképesztő felfedezés egy barlangban: földönkívüli embrióra bukkantak

NAPI UFÓ

Kitálalt az űrlényekről egy professzor: tényleg ez lenne a földönkívüliek nagy titka?

NAPI UFÓ

Az UFO-észlelések Szent Grálja: mindent eldöntő bizonyíték látott napvilágot

NAPI UFÓ

Az eget kémlelte a nyugdíjas a Pilisben, aztán leesett az álla

NAPI UFÓ

„Azt hittem, hogy léggömbök” - furcsa dologra lett figyelmes egy férfi

NAPI UFÓ

„Szemtől szemben álltam egy földönkívülivel” - megrázó találkozásról számolt be az énekesnő

NAPI UFÓ

Megindultak a kutatások a lezuhant UFO után