Létrehozva: 2016.08.08.

Hatalmas változás következik be a magyar színésznő életében

A Jóban Rosszban sztárja nem félti a jövõjét, minden helyzetben feltalálja magát.

Kárpáti Rebeka legalább olyan talpraesett, mint sorozatbeli karaktere, Révész Bori. A fiatal lány két éve szerepel a Jóban Rosszban-ban, ez idő alatt pedig sikerült elérnie, hogy az emberek ne csak a szépségkirálynőt lássák benne, sőt, híres szülei árnyékából is kilépett.

"Régen sokszor hallottam, hogy összesúgnak a hátam mögött, hogy biztos azért érek el ezt vagy azt, mert az édesapám neves színész. Ez sosem volt így, nem támaszkodtam a szüleimre ilyen téren, saját magam értem el a céljaimat. A Jóban Rosszban-szerepet a sorsnak és a szerencsének köszönhetem" - árulta el a %RIPOST%-nak Rebeka, aki, bár kiskorában sokszor meglátogatta apukáját, R. Kárpáti Pétert a Barátok közt díszletében, sosem gondolta volna, hogy egyszer ő is egy napi sorozat állandó szereplője lesz.

A színésznő viszont édesapja példáján megtanulta, hogy nem tart minden örökké, ezért igyekszik több lábon állni.

Modellkedik, ami számára egy jó második opció, emellett pedig most kezdi az utolsó évét az egyik neves budapesti egyetemen, PR szakon.

"A szüleim nagyon szerették volna, hogy legyen egy papírom, és én is. Habár úgy gondolom, ha valaki életrevaló, akkor a hivatalos végzettség nélkül is megállja a helyét. Mindenesetre szívesen dolgoznék ebben a szakmában is, viszont csak akkor, ha saját cégem lehetne, ahol én osztom be az időmet."

A nyár viszont egyelőre a pihenésé, hiszen a Jóban Rosszban stábja most egy hónapra szabadságra megy, amiből a nézők semmit sem éreznek, hiszen a részeket előre leforgatták.

Rebeka a barátjával, a testvérével és annak barátnőjével Horvátországba megy nyaralni, majd a Balatonon is eltöltenek egy kis időt.

Õsszel pedig nagy változás köszönt be a lány életében, hiszen összeköltözik barátjával, Keindl Dáviddal, a TV2 egyik szerkesztőjével, akivel már majdnem egy éve tart a kapcsolatuk.

"Az előző kapcsolatom idején fél évig már éltem külön a szüleimtől, így tudom, mire számítsak. Szeretek önálló lenni, főzni, és akkor csinálni dolgokat, amikor a kedvem tartja."

Rebeka a jövőtől sem tart, számára nem büdös a munka, így, ha úgy hozná az élet, tudja, feltalálná magát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Követelőző fekete migránsokkal telt meg a híres New York-i City Hall Park

ripost.hu

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle