Létrehozva: 2018.07.02.

Hatalmas fordulat az Amerikában ragadt kétéves kisfiú ügyében

Levente alig evett és szinte egy szót sem szólt napokig.

Szerző Ripost

A héten végre hazahozhatják Amerikából azt a magyar kisfiút, akit a szigorú bevándorlási törvények miatt egy hónapja elszakítottak a családjától. A még csak kétéves Leventéért féltestvére utazott ki Amerikába.

A 23 éves Laura kiutazását  Rónai Péter, Amerikában élő magyar ügyvéd segítette. A család korábban nehéz időszakon ment át, ugyanis az amerikai-kanadai határon illegális bevándorlás miatt kapták el őket - írja az index.hu. Az anyát és az apát a New York államban lévő Buffalóban tartják őrizetben, míg a kisfiút először egy Bronxban lévő magán befogadóállomásra, később pedig nevelőszülőkhöz vitték.

A kis Levente segítségére sietett a magyar külügy, akik fel tudták venni a kapcsolatot a szülőkkel, akik azonnal hozzájárultak ahhoz, hogy a kicsit nővére hazahozhassa. Múlt héten Kumin Ferenc főkonzul is meglátogatta a gyereket, akinek kedvenc ételével, zöldséges húslevessel kedveskedett.

Információk szerint a fiút nagyon megviselte, hogy elszakították a családjától. Idegen környezetbe helyezték, ahol senki sem beszélt magyarul. Szinte nem is evett és alig beszélt...

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Visszatér a képernyőkre a százmilliók által kedvelt sorozat

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó

INSIDER

Megérkezett Szentkirályi Alexandra hétpontos Budapest-terve

INSIDER

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

INSIDER

Németországban veszett nyoma Daninak, talán Te is segíthetsz megtalálni