Létrehozva: 2017.03.09.

Hétgyerekes családanyával költözik össze Harsányi Levente!

A mûsorvezetõ egy negyvenhét éves asszony életébe enged betekintést, aki két saját gyermeke mellett ötöt fogadott örökbe.

Harsányi Levente, a Petőfi Rádió népszerű műsorvezetője két napra beköltözik az orosházi SOS gyermekfalu egyik nevelőszülői családjába, ahol a negyvenhét éves Mákné Erzsike hét gyermeket nevel.

Az asszony, aki évente 1400 uzsonnás csomagot, 5110 reggelit és vacsorát készít, a férjével közös két saját gyermekük mellé ötöt fogadott örökbe.

A Petőfi Rádió műsorvezetőjének, Harsányi Leventének sem idegen a fürdetés, leckeírás és a házimunka. Levente ugyanis kétgyermekes családapa, akinek a kislánya nemrég nőtt ki a pelenkás korból, fia pedig most kezdte az iskolát.

A műsorvezető két napon át mindenben segíteni fog a családnak, péntek reggel pedig Orosházáról jelentkezik be a Talpra magyar nevű népszerű rádióműsorba. Ez nem csak a hallgatók tájékoztatása miatt lesz fontos, hanem azért is, mert a műsorvezetők az emberek segítségét kérik a gyermekfalu lakói sorsának jobbá tételéhez.

Az Euronicsszal közösen fogtak össze a „Segíts, hogy segíthessünk az SOS gyermekfalvak lakóinak” elnevezésű kampányban, melynek célja, hogy a hallgatók segítségével összegyűjtsenek 100 ezer forintnyi adományhoz szükséges like mennyiséget, hogy az Euronics ilyen értékben adjon adományokat, nélkülözhetetlen műszaki cikkeket az SOS gyermekfalvak lakóinak.

A szükséges like mennyiség már az első egy órában összegyűlt, ezért nem túlzás azt állítani, nekünk vannak a legjobb fej és legsegítőkészebb hallgatóink!

- mondta el Kardos Horváth János a Talpra Magyar műsorvezetője.

„A likegyűjtést folytatjuk, egészen holnap reggel nyolc óráig várjuk a virtuális adományokat, hogy még feljebb tornázhassuk az adományozott műszaki cikkek értékét” - tette hozzá boldogan Peller Mariann.

Az SOS Gyermekfalvakban 400 gyermek él nevelőszülői családokban. Olyan gyerekek, akiket ki kellett emelni vérszerinti családjukból többnyire bántalmazás, elhanyagolás, a szülők szenvedélybetegsége vagy halála miatt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna

FÜLES

Így kísérték végső útjára Tordy Gézát – galéria

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett