Létrehozva: 2017.09.23.

Rákbeteg kisfiúnak segített Harsányi Levente

A mûsorvezetõt annyira megérintette egy hallgatói megkeresés, hogy rögtön cselekedett.

Harsányi Levente a Petőfi Rádió Talpra magyar című műsorában vallott arról, mennyire megérintette őt egy hallgatói megkeresés.

A levélben egy Feri nevű rákbeteg kisfiú édesanyja kért segítséget ahhoz, hogy be tudják rendezni a gyermekük kezelés utáni hazaköltözéséhez szükséges steril szobát.

Levente a Duna Televízió Család-barát című műsorában látta, hogy a legnagyobb magyar üzletlánc, a CBA a héten már segített egy rászoruló családnak.

„Maximálisan támogatjuk az ötletet. A szobába szükséges valamennyi bútort biztosítani tudjuk Feri és családja számára, így megnyílik a lehetőség arra, hogy a kisfiú hazaköltözzön, amint olyan állapotba kerül” – mondta Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója. 

Ezt látva Leventének az az ötlete támadt, hogy ő is segít a kisfiúnak.

„Nagyon örülök annak, hogy vannak olyanok, akik tudnak segíteni és segítenek is azokon, akiknek szüksége van rá. Remek érzés, hogy a rádión keresztül mi is tehettünk valamit az ügy érdekében” – fogalmazott Harsány Levente.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

hirtv.hu

Bíró Ada nem létezik és mégis műsort vezet + videó

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

„Folyamatosan sírok” – gyászol a népszerű színésznő

LELKIZŐ

Tizenhat évvel ezelőtt hunyt el Antal Imre

LELKIZŐ

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

LELKIZŐ

"Orvos mikor látott?" - mindenkit ledöbbentett a magyar világsztár