Létrehozva: 2017.11.19.

Beelőzte a NAV-osokat Harsányi Levente felesége

Harsányi Levente egy reggeli rádiómûsorban kotyogta el a sztorit.

Harsányi Levente egy reggeli rádióműsorban Gáspár Győző NAV-val folytatott harcáról számolt be a hallgatóknak.

Ahogy az köztudott, az adóhatóság decemberben árverés alá bocsátja a Gáspár család jó néhány bútorát, hogy azzal is csökkentsék Győzike állítólagos több tízmilliós adótartozását.

Leventének ekkor jutott  eszébe a kedves történet, aminek főszereplője felesége és két ártatlan tengerimalac volt.

"Egyszer a feleségem épp egy olyan üzletbe tért be, ahová kiszálltak a NAV emberei és mindent lefoglaltak a helyiségben. Ekkor a kedvesem észrevette, hogy a boltban van két kis tengerimalac, így azonnal megkérdezte, hogy elvihetné-e őket, hiszen nem kíván rossz sorsot nekik. Így lett két malacunk, de sajnos ma már csak az egyikük van velünk"

- mondta Levente a Petőfi rádióban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott