Létrehozva: 2016.08.25.

Három értágítót helyeztek a magyar énekes szervezetébe!

A zenész jelenleg szigorú ágynyugalomra van ítélve, színpadról egyelõre nem is álmodhat.

Először a sitkei fesztivál történetében, idén nem lesz jelen a Korál zenekar. Az ok, hogy az esemény életre hívója, Balázs Fecó lebetegedett

"Egy hónappal ezelőtt még úgy hirdették a 30. Sitkei Rockfesztivált, hogy ott lesz a Korál együttes. De időközben megint előjött a szívritmuszavarom, nem mehetek Sitkére. Most jöttem ki a kórházból. Havonta egyszer 24 órás infúziót kapok" – nyilatkozta a Borsnak Balázs Fecó. - "Nem kell még temetni! Jól érzem magam, csak így is maradjon! Bízom benne, hogy nem jön vissza. Ebben a szívben benne van az ötvenéves pályám, és az, hogy a legsikeresebb időszakunkban, a nyolcvanas években évi 460 koncertet adtunk."

Az énekes nem tagadja, ennek és a napi két doboz cigarettának megvolt az eredménye: egy huszonkét évvel ezelőtti infarktus, bypass műtét és egy válás volt az ára.

Sőt, három hónapja az elmeszesedett erekbe helyeztek be három értágítót.

Azt hittem, megúszom, de egy kontrollvizsgálat során kiderült, hogy szívritmuszavarom is van. Márciusban volt egy katéteres műtétem, amit bizonyos ritmuszavarok esetén alkalmaznak.

Három hétre rá, áprilisban elutaztam egy tizenkét állomásos turnéra Kanadába, Kaliforniába és Floridába. Háromnaponta repülni egy egészséges szervezetnek is megterhelő. Nekem sem tett jót. Nagyon lefogytam, amitől mindenki megijedt – én is. Nem kell! Már híztam két és fél kilót."

Mindennek viszont meglett az eredménye, Balázs Fecó egyelőre nem állhat színpadra, szigorú pihenésre van ítélve. Bízik benne, hogy a közönség szeretete ezen az időszakon is átsegíti.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”