Létrehozva: 2018.12.30.

Harmincszor több marad a családoknál jövőre

A várakozások szerint jövõre több mint egymillió szülõnél marad kisebb vagy nagyobb összeg a családban nevelt kisgyermekek számától függõen.

A Pénzügyminisztérium számításai szerint jövőre 335 milliárd forint maradhat a családi adó- és járulékkedvezmény miatt a gyermeket nevelő szülőknél.

Tállai András parlamenti államtitkár, a pénzügyminiszter helyettese a Magyar Időknek nyilatkozva elmondta: a várakozások szerint jövőre több mint egymillió szülőnél marad kisebb vagy nagyobb összeg a családban nevelt kisgyermekek számától függően.

A lapban kifejtette: az állam adókedvezmény formájában havi 10 ezer forinttal járul hozzá az egygyermekesek kiadásaihoz 2019-ben, a két gyermeket nevelők pedig gyermekenként 20 ezerrel, tehát havi 40 ezer forinttal számolhatnak. A nagycsaládosokat gyermekenként havi 33 ezer forintnyi mérséklés illeti meg havonta. Jövőre is csökkenthető a havi tétellel a személyi jövedelemadó mellett az egészségbiztosítási és a nyugdíjjárulék - részletezte.

Tállai András emlékeztetett arra, hogy 2010-ben, a szocialista-liberális kormány utolsó évében mindössze nagyjából 12 milliárd forintot fordított az állam arra, hogy gyermekek után járó kedvezménnyel csökkentse a családok adóterheit. A különbség tehát majdnem harmincszoros - mutatott rá. Megjegyezte: manapság azok beszélnek terjedő szegénységről, akik amikor hatalmon voltak, a mai összegnek a töredékét sem garantálták a családoknak.

Felidézte, hogy a Fidesz-KDNP kabinet a kormányváltás után az első intézkedések között vezette be a családokat támogató adórendszert és a gyermekkedvezményt. Ezzel már 2011-ben 180 milliárdot hagytak a kedvezmények a szülőknél, 2014-ben pedig - amikortól a szülők a járulékaikat is csökkenthették - már 230 milliárd körüli összeget fordított az állam a gyermekek után járó kedvezményekre. Az összeg fokozatosan nőtt, 2018-ban az előzetes számítások szerint már túllépheti a 310 milliárd forintot.

Kilenc év alatt így közel 2250 milliárd forint maradhat adókedvezmény formájában a családoknál - emelte ki Tállai András.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát

INSIDER

„Kérsz egy golyót?” – Játékfegyverrel kirabolta a pizzafutárt egy férfi Hevesen

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó