Létrehozva: 2018.03.17.

Hány gyereket szülnek a migránsok? Az első hiteles statisztika Berlinből!

Nagyjából annyit, mint otthon. A migráns-bébibumm nem az Ázsiából, hanem sokkal inkább az Afrikából érkezõ bevándorlók miatt várható Európa nyugati felében...

Minden, a jövőre vonatkozó jóslás csupán feltételezés addig, amíg annak nincs valamilyen alapja. Így vagyunk azzal is, hogy vajon milyen ütemben nő majd a bevándorlók száma és aránya a nyugati lakossághoz képest? A Berlin-Brandenburgi Statisztikai Hivatal bevándorlókra vonatkozó adatai most először adnak ehhez támpontot.

A Berlinbe érkezett iraki, afgán és szír nők szülési rátája 2016-ban átlagosan 4,85 volt, ami magasnak számít. Nagyon érdekes, hogy 2015-ben még "csak" 2,85 volt.

Ez arra utal, hogy a letelepedés első nehézségei után a 2015-ben érkezett emberek nagyjából annyi gyereket vállalnak”, mint  otthon, hozzávetőleg a német átlag két és félszeresét.

 

Egyesek azt gondolják, hogy ha megérinti a “jólét szele” a bevándorlókat, akkor az csökkenteni fogja a születésszámot, de ez egyelőre csupán feltételezés.

Ennél sokkal nagyobb gondot okoz majd az afrikai bevándorlók gyermekvállalása, bárhol is telepednek le. A sokat emlegetett Szahel övezet nagy részében a termékenységi ráta 6 fölött van.

Az adatokat itt böngészheti.

Forrás: JungeFreiheit

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat