Létrehozva: 2018.02.16.

Hangszórót követelnek a mecsethez a muszlimok

"Mi nem látogatók vagyunk, mi már itt lakunk" - mondták. Az imára való hangos felhívástól jobban éreznék magukat. Várhatóan meg is kapják rá az engedélyt.

Szent Szigfrid, a svédek védőszentje szerepel a 60 ezres Vaxjö városának címerében, de azt már ő sem tudta megakadályozni, hogy erős muzulmán közösség alakuljon ki a településen. Ezt el is nevezték “Araby” kerületnek.

Nos, mivel már muszlim alapítványuk is van, most

engedélyt kértek arra, hogy egy hangszórót is felszerelhessenek a kerületben található mecsetre. Egyelőre azt kérték, hogy minden pénteken elhangozzon az imára való hangos felszólítás a hangszórón keresztül.

Végül is "mi nem látogatók vagyunk, mi már itt lakunk" – érvelt Abu Helal imám. Arra a felvetésre, hogy vajon mit szólnak majd ehhez a helyi lakosok, diplomatikusan annyit felelt, hogy "minden újdonság nyugtalanságot teremt, de hosszú távon ez rendben lesz."

Az ügyet egyelőre a Környezetvédelmi és Egészségvédelmi Hivatal vizsgálja, de a képviselőjük már kijelentette, hogy "nehéz lesz nekünk nemet mondani, mert egy hasonló esetben ezt már Stockholmban megengedték."

Az imám azt is mondta a Smalandspostennek, úgy véli, hogy az imára szóló hangszórós hívás pozitív hatást gyakorolna a városra, és segítene abban, hogy a muszlimok jobban integrálódjanak Arabyba.

 

Forrás: Breibart

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, a mentők már a helyszínen

vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

ripost.hu

Édes családi fotón Puskás-Dallos Bogiék, ilyen nagyot nőt Ábel

magyarnemzet.hu

„Reménykedünk, hogy elég lesz az idő az olimpiáig” – edzője cáfolta, hogy Milák Kristóf titokban Ausztráliában tréningezett volna

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?