Létrehozva: 2017.03.07.

Véletlenül elhamvasztotta a kórház a kisbabát

Sorozatos tragédiákat kellett átélnie egy fiatal párnak: régóta várt kislányuk halva született, és el sem búcsúzhattak tõle.

A kismama még csak 28 hetes terhes volt, mikor az orvosok kétségbeejtő felfedezésről számoltak be: a baba húgyhólyagja valamiért rendellenesen fejlődött ki, teljesen kitágult, ezért azt jósolták, hogy a pici nem marad életben.

 

A lesújtott pár a tragikus szülés után azt kérte a liverpooli kórháztól, hogy boncolják fel a kislányt. Így ugyanis megtudhatták volna, mi okozta a rendellenes fejlődést, ami abban az esetben is fontos információ lett volna, ha a gyászoló pár újra gyereket szeretne vállalni. Az ausztrál kórház azonban óriásit hibázott!

A kórboncnok helyett ugyanis a csecsemő holttestét a krematóriumba küldték, ahol Krystal Rose-t annak rendje és módja szerint elhamvasztották – így a szülők már sosem tudhatják meg, mi okozta első gyerekük halálát, és rettegéssel fogja eltölteni őket a következő terhesség is.

„Sírva jöttem haza: egy anya voltam, gyerek nélkül. Megbíztuk a kórházat egy feladattal, de hiába. Nem bírjuk felfogni, mi történt, ez borzalmas!”

– mondta Stella.

A kórház szerint ez egyedi eset volt, nem szoktak hibázni. Bocsánatot azonban nem kértek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre