Létrehozva: 2018.04.21.

Hamarosan eldől: Ennyivel drágulhat a taxizás Budapesten

Július elsejétõl drágább lehet Budapesten taxival utazni, ugyanis a jelenlegi 450 forintos alapdíj 700 forintra emelkedhet, a kilométerdíj 20 forinttal, a percenkénti várakozási díj pedig 5 forinttal nõhet, ha a Fõvárosi Közgyûlés jövõ szerdai ülésére benyújtott elõterjesztést megszavazzák a képviselõk.

Szerző RIPOST

A Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes által jegyzett – a budapest.hu oldalon közzétett – javaslat szerint a kilométerdíj 280-ról 300 forintra nőne, a percenkénti várakozási díj pedig 70-ről 75 forintra. A taxisok a javaslatukat azzal támasztották alá, hogy a viteldíj legfontosabb eleme a kilométerdíj, amely a rendelet 2013-as életbe lépése óta nem változott. A díjemelés javasolt mértéke 20 forint, ami 7 százalékos emelkedésnek felel meg.

A rendelet életbelépése óta az infláció átlagos mértéke meghaladta a tíz százalékot

– olvasható a mellékelt előzetes hatásvizsgálatban, amely szerint az áremelés hatására mintegy 20-40 napig tartó átmeneti utazáscsökkenés prognosztizálható az ágazatban, amely ezt követően visszaáll az áremelés előtti szintre.

Mint írták, azon utasok, akik ritkán, alkalomszerűen veszik igénybe a szolgáltatást, az áremelés hatását kevésbé érzékelik és „vonakodva bár, de tudomásul veszik a tényét és szükségességét is, a mértékét valószínűleg nem vitatják, elfogadhatónak tartják”.

Átmeneti visszaesésre sem számítanak

A taxiforgalom nagy részét kitevő szerződéses állandó ügyfélkörnél még átmeneti visszaesést sem prognosztizálnak az áremelés hatására. Emlékeztettek: az egyik fővárosi taxis társaság a taxirendeletben foglalt díjtételek emelésére tett írásbeli javaslatot január 23-án. Ezt követően a taxis társaságokkal több körben egyeztettek, a taxisok túlnyomó többsége, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), valamint a Fuvarozók Országos Szövetsége (FUVOSZ) is az emelés mellett tette le a voksát.

Az egyeztetéseken a főváros vezetése többször rögzítette, hogy nem kezdeményezi a tarifa emelését, de abban az esetben, ha a taxisok túlnyomó többsége a BKIK-val és FUVOSZ-szal együtt közösen javasolja, és az emelés mértékében is egyetért, azt nem fogja megakadályozni, és a közgyűlés elé terjeszti.

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-