HŰHA

Ez őrü­let: szel­le­mek kí­sé­rik Ba­lázs­ékat min­den­hová

Lehet hinni benne és per­sze le­he­tünk szkep­ti­ku­sak is a kér­dés­ben, de az biz­tos, hogy ér­de­kes volt a reg­geli be­szél­ge­tés.
  • Szerző: Buster

Csütörtök reggel Balázsék vendége volt Kiss Kató halottlátó, aki képességével többször segítette már a rendőrég munkáját is. Ha már ott járt, megemlítette, hogy a Rádió1 stúdiója sem mentes az olyan lelkektől, akik valamilyen céllal maradtak Balázsék mellett.

Kató elsőként egy idős, fejkendős nénit említett, akit Vadon Jani mellett érzékelt és akiről kiderült, hogy feltehetően a műsorvezető nagymamája lehetett.Majd megemlítette, hogy Rákóczi Feri mellett egy erős akaratú, makacs férfit lát, aki minden jel szerint azonos Feri évekkel ezelőtt elhunyt édesapjával. Kiss Kató végül kitért Sebestyén Balázs nagymamájára is, aki folyamatosan, amolyan védőangyalként kíséri unokáját, akivel nagyon szoros volt a kapcsolata. Balázst ugyanakkor nem lepte meg a hír.

"Annyi hülyeséget csinálok, hogy el is kél a mama védelme. Mint jelenlét, érzékelem is őt folyamatosan. Az, hogy ő meghalt, csak egy átmenet. Igazából nem is tekintettem rá gyászként. Ahogy szokták mondani:

Ő csak előre ment, de a találkozásban én biztos vagyok

- mondta meggyőződéssel Sebestyén Balázs.