Létrehozva: 2016.11.17.

Halálzóna a konyhában: A tudósok is megdöbbentek!

Egy mikrobiológiai tanulmány kimutatta, hogy hol is található egy átlagos konyha fertõzésektõl leginkább veszélyeztetett szeglete. Fogadjunk, hogy erre te sem gondoltál!

Harminc, véletlenszerűen kiválasztott londoni háztartásból vettek mintákat a tudósok.

A hűtő aljában lapuló két fiók pedig konkrétan halálzónának bizonyult.

Itt átlagosan az egészségügyi baktériumszint 750-szeresét mérték. Ekkora tenyészet nagyjából egy rohadó állattetemen szokott lenni. Olyan veszélyes kórokozókat is találtak egyes esetekben mint:

E.coli, salmonella vagy listeria.

Ezek a kórokozók súlyos fertőzést okozhatnak. A komoly lázzal, hányással és hasmenéssel járó megbetegedések egyfajta mérgezéses állapotot idéznek elő a szervezetben, melyből sokszor egy hét alatt sem gyógyul fel az érintett. De hogy lehet ilyen komoly baj forrása a teljesen ártatlan terepnek tűnő hűtőszekrény?

Veled is biztosan előfordult már, hogy egy-egy paradicsomról megfeledkeztél, ami aztán hónapokig kallódott a hűtőd aljában. Ezek a magukra hagyott zöldségek törvényszerűen bomlásnak indulnak. Amikor észreveszed, természetesen azonnal megszabadulsz tőle, gondolva, hogy ezzel mindent helyre hoztál. De ennyi nem elég, mert

a már poshadó zöldség vagy gyümölcs láthatatlan baktériumtelepeket hagy maga után!

Ezek pedig hamar rátelepszenek a friss zöldségekre, így azok potenciális veszélyforrást jelentenek számodra, még akár egy alapos mosás után is.

Ha ezt a 4 aranyszabályt betartod, akkor tisztán tarthatod a zöldségesfiókjaidat, méghozzá úgy, hogy megszűnik a mikrobiológiai veszély!

  • Hetente egyszer ellenőrizd le a hűtőd alsó szekcióját, és minden gyanús zöldségtől szabadulj meg!
  • A zöldséges fiókokat havonta egyszer mosd ki mosószeres vízzel!
  • Mindent alaposan moss meg, amit a fiókból kiveszel
  • Nyáron kapcsold egy picit hidegebb hőmérsékletre a hűtőszekrényed!
  • Mindezzel családod egészségét óvod!

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Zokogva megtörte a csendet Varga Judit, nyilvánosan megszólalt - videó

    origo.hu

    A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

    borsonline.hu

    "Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

    mandiner.hu

    Főügyész a Schadl-ügyről: Varga Juditot tanúként hallgattuk ki

    ripost.hu

    Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

    hirtv.hu

    Egészen elképesztő, megrázó részleteket árult el Varga Judit a Magyar Péterrel töltött évekről

    origo.hu

    A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

    mindmegette.hu

    Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

    ripost.hu

    A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

    vg.hu

    Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

    ripost.hu

    Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

    ripost.hu

    Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    OTTHONKA

    Sokkal finomabb lesz az újhagyma, ha ezt a trükköt beveted ültetéskor

    OTTHONKA

    5 szuper tipp, hogy fantasztikus legyen tavaszra a terasz

    OTTHONKA

    Így tervezd meg a konyhakerted, hogy biztosan elég legyen a termés

    OTTHONKA

    Elindult a hajrá: eddig lehet ingyenesen lakásbiztosítást cserélni

    OTTHONKA

    Ezért mosd le tavasszal a tujáidat a kertben! Gyönyörűek lesznek nyárra

    OTTHONKA

    Vesd be a fokhagymát, és gyönyörűek lesznek a növényeid

    OTTHONKA

    Erre figyelj, ha a mosott ruhát a szabadban teregeted ki

    OTTHONKA

    Kertészkedj száraz kenyérrel, mutatjuk, mire használhatod