Létrehozva: 2019.03.22.

Medve támadt a családapára, nem tudtak segíteni rajta

A férfi egyedül nevelte két gyermekét, de pénteken megtámadta egy medve Kõrispataknál és belehalt sérüléseibe.

Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat vezetője az MTI-nek elmondta: meghalt az a 35 éves férfi, akire pénteken rátámadt egy medve a Hargita és Maros megye határán fekvő Kőrispatak határában.

A férfi negyedmagával dolgozott az erdőben, amikor - a sürgősségi bejelentést tevő személy szerint - ráakadtak a medve barlangjára. Az állat súlyosan megsebesítette a férfit, a társai szekéren szállították a faluba, egy olyan helyre, ahol már volt telefonos térerő, és riasztani tudták a mentőket.

Péter Szilárd elmondta, előbb a székelykeresztúri mentősök vették át az eszméletlen áldozatot, aztán a székelyudvarhelyi rohammentősök próbálták megmenteni, de a férfinak a mellkasi és felső végtagi sérülései mellett feltételezhetően belső sérülései is voltak, ezért az újraélesztés eredménytelennek bizonyult.

A férfihez mentőhelikopter is indult, de visszafordult, miután a székelyudvarhelyi rohammentősök megállapították a halál beálltát.

Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke közölte a közösségi hálón létrehozott Vadkárok Székelyföldön oldalon, hogy a medvetámadás áldozatául esett férfi egyedül nevelte két kiskorú gyermekét - írja az MTI.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?