Létrehozva: 2017.03.28.

Halállal riogatva húzzák le az időseket

Kiterjedt bûnbandára bukkant a Ripost! Orvosi álcával, álszûrõvizsgálattal veszik rá áldozataikat a drága holmik megvásárlására

Gyanútlan, beteg embereket vesznek célba, Győrtől Miskolcig károsultak ezreit hagyva maguk után.

Egy cég emberei Dunaújváros idősebb lakóit hívogatják, ingyenes szűrővizsgálatra csábítva őket. A cégadatoknak utánanézve azonban a %Ripost% kiderítette, hogy e cég mögött ugyanazok állnak, akiknek a korábbi cégei ellen országszerte nyomozás folyik, miután rengeteg nyugdíjas feljelentette őket.

A kiterjedt bűnbanda az egész országot behálózza már, ha az egyik várost kimerítették, továbbállnak egy másikba. A módszer mindig ugyanaz: ingyenes szűrővizsgálatra hívják be a beteges, idős embereket, ott azt mondják nekik, hogy hamarosan meghalnak, hacsak meg nem vesznek egy bizonyos terméket, amit ők árusítanak.

Rengeteg áldozat számolt be lapunknak teljesen hasonló történetről, mi most egy miskolci hölgy esetét ismertetjük.

A nővéremet hívták be a Miskolci Közérzetjavító Központba. Voltak korábban kardiológiai problémái, így tudták csőbe húzni.

Ott az ingyenes szűrővizsgálaton felállítottak egy diagnózist, azt mondták neki, hamarosan stroke-ja lesz, erre ajánlottak potom negyvenötezerért egy lézeres karórát és matracot, azt mondták, ezek segítségével megmentheti magát.

Amikor a nővérem szerette volna felhívni a gyerekeit, hogy megbeszélje velük a vásárlást, azonnal leállították, nem hagytak gondolkodási időt, autóba ültették, és már vitték is haza a pénzért – meséli a miskolci nő. Nővére pár hónappal később elment egy orvosi vizsgálatra, ahol megállapították, hogy voltaképpen semmi baja. - Amikor visszamentünk a céghez az orvosi papírral és kérdeztük, mivel magyarázzák a különbséget, nem adtak magyarázatot, és azt mondták, a vásárlástól sem állhatunk már el. Így végül rendőrségi feljelentést tettünk, de úgy tudom, nem voltunk egyedül" – teszi hozzá a nő.

A %Ripost%-nak egy miskolci hölgy azt mondta, ő ezer feljelentésről is hallott már.

A részleteket a keddi Ripost napilapban olvashatja! Az újságban azt is összefoglaljuk, hogy milyen kamuvizsgálatokkal csapják be a gyanútlan idős embereket!

14 napon belül visszakérhetjük a pénzt! A hasonló visszaélések megakadályozása érdekében hozta a kormány azt a rendeletet, mely szerint az árubemutatókon kötött szerződéstől, vásárlástól számított 14 napon belül minden jogkövetkezmény nélkül elállhatunk. Vagyis érdemes időben átgondolni a vásárlást, és még ha a helyszínen jó ötletnek tűnt is, de később rájövünk, hogy nincs szükségünk az adott tárgyra vagy szolgáltatásra, a szerződésben szereplő cégnek, az ott szereplő címre megírhatjuk, hogy a vásárlástól elállunk, nem kérjük a terméket, illetve ha azt már kézhez vettük, a visszaadásával egyidejűleg követelhetjük vissza a pénzünket.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban