Létrehozva: 2019.06.20.

Halálbüntetés vár Indiában a nemi erőszaktevőkre!

Ez a törvény a 12 évnél fiatalabb áldozatokat védi. Valamit tenni kellett, mert 2015 óta már 11 ezer /!!/ kiskorút erõszakoltak meg.

Indiában naponta 10 nemi erőszak történik, sőt a Senenews oldalán azt olvastuk, hogy 2015 óta már 11 ezer kiskorú esett áldozatul. Legutóbb egy 8 éves muszlim kislányt erőszakolt meg egy hindukból álló banda az észak-indiai Dzsammu és Kasmír állam Katua településén. A lányt előtte napokig kábítószerezték, fogva tartották, végül meggyilkolták, holttestét pedig egy erdőben hagyták.

A rendőrség szerint ez a bestiális bűncselekmény a muszlim pásztorok miatt történt és a hindu támadók ezzel akarták őket arra kényszeríteni, hogy elhagyják a túlnyomórészt hindu területet.

A tarthatatlan helyzetnek most véget vetett az indiai kormány, azzal, hogy módosította a büntető törvénykönyv idevágó passzusát.

Ezentúl halálra ítélhető bárki, aki nemi erőszakot követ el 12 évnél fiatalabbak ellen.

2013-ban ugyan már megszületett a szexuális zaklatásról szóló törvény, de ennek nem volt elég visszatartó ereje. Egyébként Indiában eddig is létezett halálbüntetés különösen kegyetlen gyilkosságokért vagy terrorista cselekményekért, de a bírók csak ritkán alkalmazták.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil