Létrehozva: 2018.01.31.

Felfoghatatlan, ami Debrecenben történt: szörnyeteg végzett a férfival

Az ötven év körüli áldozatot korábban is rendszeresen kínozta szállásadója. Az utolsó éjszakán is ez történt, de Imre akkor belehalt a tortúrába.

Egy magatehetetlen, sérült ötvenéves férfira bukkantak a rendőrök egy debreceni ház udvarán január 23-án. A férfit kórházba kellett vinni, ott azonban meghalt. Halálát kihűlés okozta, de kiderült, hogy az Imre nevű férfit előzőleg brutálisan bántalmazta a 46 éves R. László. Mind a ketten, Imre és László is hajléktalanként élték életüket.

„R. László, afféle háziúrként viselkedve, rendszeresen hajléktalan vendégeket fogadott egy lakatlan házban, annak ellenére, hogy erre egyébként semmilyen jogosultsága nem volt. Gyengébb társait megalázta, koldulással szerzett pénzeiket elvette, és kéregetésre kényszerítette őket. Az áldozatot egy hónapja szolgájaként használta” – mondta el a Zsaru Magazinnak Hamza József alezredes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője. A gyilkosság estéjén R. László dü­hös lett, mert Imre nem koldult össze elég pénzt. Arra utasította a férfit, hogy hason csúszva járuljon elé, majd – mintha egy ku­tyához intézné szavait – „Ülj, Állj!, Feküdj!” vezényszavakkal parancsolt neki.

R. László azért is Imrét hibáztatta, mert hideg volt a lakásban. Ezért ököllel és vascsővel esett társának, meggyújtotta a haját, ecetet locsolt az arcába, majd vízzel leöntötte a férfit. A tettes ezután levetette Imre cipőjét és kabátját, és azzal gyújtott be a cserépkályhában. Arra kényszerítette a sérült Imrét, hogy a betonon aludjon, majd kihúzta a lakásból az udvar közepére, és ma­gára hagyta. A rendőrök hamar azonosították a gyilkost, és január 24-én elfogták R. Lászlót. Emberölés miatt nyomoznak ellene, január 26-án került előzetesbe - idézi a lapot a Bors.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

vg.hu

Pontokba szedtük, milyen lesz a kalauz nélküli MÁV – készülhetünk újdonságokra bőven

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-