Létrehozva: 2017.11.24.

Nem semmi, mit árult el a vagyonáról Hajdú Péter!

A mûsorvezetõt egyáltalán nem tartják lázban az akciók, azt is elmondta, hogy miért nem.

Egy országot tart lázban a novemberi akcióőrület, a Black Friday, aminek keretein belül jóval olcsóbban hozzá lehet jutni egy-egy utazáshoz, műszaki áruhoz vagy akár ruhaneműhöz.

Hazai hírességeink közül azonban ketten is vállalták, hogy egyáltalán nem hozzák lázba őket a leértékelt holmik.

Hajdú Péternek és Havas Henriknek a legkevésbé sem mozgatja meg a fantáziáját az, ha az áhított árucikk jóval olcsóbb a megszokottnál.

"Engem nem érdekel. Nem derogál, de hála Istennek, olyan anyagi helyzetben vagyok, hogy ha meg akarok venni magamnak egy nadrágot, egy cipőt vagy egy telefont, akkor nem várom meg a Black Fridayt, hanem, ha megtetszik valami, akkor megengedhetem magamnak. De nyilván megértem azokat az embereket, akik a megszállottjai az ilyen akcióknak, vagy valóban nem mindegy nekik, hogy ötven százalékkal többért megvásárolják ugyanazt a tárgyat" - fogalmazott a #Bochkor felvételén Hajdú, akinek a véleményét Havas Henrik is osztotta.

A Tanár Úr elmondta, hogy az ő természetétől idegen az alkudozás. 

"Én soha! Egyetlen egyszer volt hasonló helyzet, vettem a BMW-met, amikor mondta az autókereskedő, hogy odaadta volna olcsóbban, csak nem alkudtam.

Akkor elgondolkodtam, hogy lehet, hogy igaza van, de rájöttem, hogy én akkor sem alkudoznék. Kizárt!

Az ATV-n látható #Bochkor vasárnap esti adásából kiderül, hogy a többi híresség miként vélekedik a nagy leárazásokról.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle