Létrehozva: 2017.01.10.

Õrület: Hajdú Péter megvált az aranytojást tojó tyúktól

Hajdú éppen a válási procedúra megkezdése elõtt adott túl a közösen építgetett cégbirodalmuk egy részén...

A válni készülő Sarka Kata és Hajdú Péter egyezkedése nemcsak közös gyerekeiről, Noncsiról és Dávidkáról szól majd,

hanem arról a több százmilliós cégbirodalomról is, ami a házasságuk alatt épült, gyarapodott.

Aminek Hajdú egy részét épp decemberben, a válás kellős közepén adta el egy londoni befektetőnek.

A Frizbi Entertainment Kft. 2007-ben alakult, Hajdú volt a tulajdonosa. Tavaly tavasszal a felét, decemberben az egészet eladta. A kft. ötvenegy százalékban tulajdonosa volt Kata cégének, a Magyarország Szépe Kft.-nek is.

„Amikor tavasszal megkeresett az angol cég, már az egész Frizbi Entertainmentet vitték volna, de akkor még csak a felét adtam el. Külföldön akarnak az én műsoraimhoz hasonló műsorokat gyártani, mivel ez egy nagy forgalmú cég, sokat ér a nemzetközi piacon. De annyi különböző cégem és elfoglaltságom van itthon, hogy én ezt már nem tudtam vállalni. Maradtam ügyvezető, és végül az egész céget eladtam.

Ahogy mondani szokás, nem lehetett ellenállni az ajánlatuknak.

Mivel a cégóriás eladása éppen egybeesik a válásukkal, a Bors megkérdezte: még a válóper, az osztozkodás előtt így tett esetlegesen próbát arra, hogy kimenekíthesse a vagyonát?

Ez egy rosszindulatú feltételezés, csak üzleti megfontolásból döntöttem az eladás mellett.

"Jelenleg is több közös cégünk van Katával, és a Frizbi Entertainment eladása az ő tulajdonrészét a Magyarország Szépe Kft.-ben nem befolyásolja. A magyarországi munkáimat a jövőben a Frizbi Műsorgyártó Kft.-vel folytatom, és ez a cég lett az ötvenegy százalékos tulajdonos Kata cégében. Még az eladás előtt váltottunk, nem akartam olyan helyzetbe hozni Katát, hogy a jövőben egy londoni érdekeltségű céggel kelljen egyeztetnie az üzleti ügyeiről.”

A producer elmondta, békésen szeretne megállapodni Katával, aki Hajdúhoz hasonlóan egyértelmű volt a válást, a pénzt és a cégügyeket érintő kérdésekben.

„A szépségverseny örök, 2017-ben is lesz. Az első perctől tiszta köztünk, hogy a szépségverseny az enyém, az én álmom volt, de nem titok, közösen vásároltuk.

Egyébként az anyagi és cégügyek sosem adtak vitára okot köztünk, ezek a legkevesebbek. Úgy hiszem, a válásunknak ezt a részét fogjuk tudni felnőttként kezelni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Más feleségével találkozgat a Házasság első látásra egyik szereplője - kép

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

vg.hu

A kocka el van vetve - Izrael támadni fog

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!

SZTÁRDZSÚSZ

Nagy Ő Virág megmutatta a pasiknak, hol a helyük

SZTÁRDZSÚSZ

Horváth Éva választás elé állította az embereket, lehetetlen dönteni

SZTÁRDZSÚSZ

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család