Létrehozva: 2017.03.27.

Meglepő vallomás, újra házasodna Hajdú Péter

Alig három hét múlva, április 13-án bíróság elé áll Sarka Kata és Hajdú Péter. Reményeik szerint hivatalosan is szabad emberként hagyják el a tárgyalótermet.

Sarka Kata és Hajdú Péter álomszerűnek látszó kapcsolata tavaly nyáron romlott meg. Kata akkor egyszerűen összepakolt, és két közös gyermekükkel együtt elköltözött a családi fészekből.Sarka nem sokkal ezután be is adta a válókeresetet, de végül a november végi tárgyaláson egyikük sem jelent meg. Péter egyszerűen nem akart, míg Kata azért döntött a távolmaradás mellett, mert saját bevallása szerint nem tudott volna egyedül szembenézni az óriási sajtóérdeklődéssel. Most biztosan mindketten megjelennek majd, hiszen az Esti Frizbi műsorvezetője már felvállaltan új kapcsolatban él, és Sarka Katát is egyre többször látni egy titokzatos férfi oldalán.

Ha szeretnéd tudni, mit gondol a házasság szentségéről Hajdú Péter, keresd a hétfői %RIPOST% napilapot az újságosoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

magyarnemzet.hu

Irán válaszán múlik, hogy kitör-e a harmadik világháború

ripost.hu

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek