Létrehozva: 2017.07.10.

Kiderült a teljes igazság Hajdú szakításáról

Számtalan szalagcím szólt arról, hogy Hajdú Péter és barátnõje szakított. A mûsorvezetõ nem akart nyilatkozni a történtekrõl, de most megtörte a csendet.

A hétvégén Hajdú Péter és barátnője Eszter kéz a kézben jelent meg  a Balaton Soundon.

Az ATV műsorvezetője rácáfolt a pár héttel korábban felröppent pletykákra, miszerint szétmentek a barátnőjével, Eszterrel. A Balaton Sound fesztivál pénteki koncertnapján ugyanis együtt jelentek meg, majd szombaton is visszatértek Zamárdiba bulizni. Hajdú boldognak és kiegyensúlyozottnak tűnt.

"Minden évben eljövök a Balaton Soundra, most a barátokkal és a barátnőmmel jöttünk le kikapcsolódni a fesztiválra”

– kezdte Hajdú, aki a képek alapján valóban élvezte a hangulatot, amin sokat dobott kedvese, Eszter társasága is. A csinos lány önfeledt mosollyal az arcán bújt Hajdú Péterhez, láthatóan dúl köztük a szerelem, és szó sincs szakításról. Péter a %RIPOST% nak elárulta, miért tűntek el a közösségi médiából a fotóik.

Úgy érzem, hogy elég csontot dobtam a bulvárnak az elmúlt 10 évben, most szeretném a magánéletemet bensőségesebben megélni, semmiképp sem akarom, hogy nyitott könyv legyen az életem. Csak azért, mert három hétig nem adok hírt a párkapcsolatomról, egyből felröppen a hír, hogy szakítottunk Eszterrel pedig, ez butaság

– szögezte le Hajdú Péter, aki még nem mutatta be szerelmét gyermekeinek.

Ha szeretnél további részleteket megtudni a pár életéről, vagy csak az érdekel, miért nem mutatta  be Péter gyermekeinek Esztert, a hétfői RIPOST napilapból megtudhatod.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg