Létrehozva: 2016.10.28.

Megszólalt az exbarát: így áll Hajas Dobó Kata és Zsidró boldogságához

A helyzet kínos, ám magyar sztárfodrász mégis helyén kezeli a dolgokat.

Dobó Kata és Zsidró Tamás hónapokon keresztül rejtegették szerelmüket a nagyvilág elől. De azért mégis volt valaki, akivel Tamás megosztotta boldogságát. Egyik legjobb barátja, Hajas László az elsők között tudta meg az örömhírt. Az a Hajas László, aki még a házassága előtt három éven keresztül élt a nála 19 évvel fiatalabb Katával.

Bevallom őszintén, nagyon meglepődtem, amikor elárulta, hogy együtt vannak.

"Mindkettőjüket ezer éve ismerem, barátaimnak nevezhetem őket, de eszembe sem jutott, hogy egymásra találnak” –mondta Hajas a Best magazinnak, aki hozzátette, örül annak, hogy két hozzá közel álló ember boldoggá teszi egymást.

„Megbeszélték, hogy velem Tamás osztja meg a hírt. Nem akarták, hogy mástól, esetleg pletykákból, újságokból tudjam meg, hogy együtt vannak, úgyhogy a barátom leültetett, és elmesélte nekem a boldogságát. Talán furcsán fogadtam elsőre, de ez nem annak köszönhető, hogy Kata a párom volt.

Nagyon sok idő telt el azóta, így szó sincs féltékenységről, vagy irigységről, egyszerűen csak furcsálltam.

"Aztán láttam, hogy Tamás mennyire boldog, hogy újra mosolyog, és ez a legfontosabb.”

Laci elárulta, a friss szerelmesekkel még nem csináltak közös programot. Pedig már alig várja, hogy hármasban is találkozzanak.

Várom már, hogy lássam őket együtt. Szerintem összeillenek.

"Nagyon hasonló a személyiségük, a humoruk , biztos vagyok benne, hogy megtalálják a közös hangot.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

ripost.hu

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott