Létrehozva: 2019.06.13.

Videót közölt a rendőrség, ezt távolították el a Hableányból

A szemle befejezõdött, a rendõrök a legmodernebb eszközök segítségével kutatták át a Dunából kiemelt sétahajót.

A dunai hajóbalesetben május 29-én elsüllyedt Hableányt kedden kiemelték és még aznap délután egy csepeli kikötőbe szállították, ahol Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei az ügyészséggel, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda bűnügyi technikusaival, valamint a katasztrófavédelem munkatársaival együttműködve, műszaki, illetve igazságügyi, hajózási nautikai szakértő bevonásával a hajón szemlét hajtottak végre.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság részéről a szemlén négy szakterület – bűnügyi technika, közlekedésrendészet, dunai vízirendészet és bűnügyi nyomozó – 23 rendőre két napon át 26 órában vett részt. A legmodernebbnek számító, úgynevezett 3D-s szemlén a rendőrök összesen 34 gigabájtnyi videófelvételt, 9 gigabájt fényképfelvételt készítettek és rögzítették a hajón lévő sérüléseket, elváltozásokat. A személyi és tárgyi bizonyítékok teljes körű beszerzése, valamint a tényállás tisztázása érdekében lefoglalták a Hableány kommunikációs és adatrögzítő eszközeit is.

A 26 órás szemle során a helyszínen lévő 20 fős katasztrófavédelmi egység összesen 5 köbméter gázolajos vizet, 2 köbméter tiszta gázolajat, valamint 7 köbméter gázolajjal szennyezett homokot, iszapot és egyéb veszélyes anyagot távolított el a hajóból.

A szemle során a hajóban újabb holttestet a rendőrök nem találtak, a kutatásban résztvevők továbbra is megduplázott létszámmal, a Duna teljes déli szakaszán az összes bevethető hajóval, valamint parti egységekkel megerősítve folytatják a keresést - írja a police.hu.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-