Létrehozva: 2019.06.14.

Gyurcsányék mindig csak elvettek a családoktól

Kormányra kerülésük után a Medgyessy-, majd a Gyurcsány-kormány minden családi kedvezményt felszámolt, ellenzékben pedig egyetlen családtámogatási megoldást sem szavazott meg. Az akkor MSZP-s, most DK-s politikusnak színt kell vallania a 2020-as költségvetés elfogadásánál.

A Fidesz országgyűlési képviselője, Dunai Mónika pénteki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, jövő héten kezdi tárgyalni az Országgyűlés a jövő évi költségvetést, amely a családok támogatásának költségvetése. A kormánypárti frakció részéről minden támogatást és segítséget meg fognak adni ahhoz, hogy még több támogatást adjanak a családoknak.

Dunai Mónika emlékeztetett arra, hogy

Gyurcsányék mindig csak megnehezítették a gyermekes családok életét.

Az első dolguk volt, hogy elvették az egy- és kétgyermekesek családi adókedvezményt. Aztán eltörölték az első Orbán-kormány által bevezetett otthonteremtési támogatásokat. Elvették az édesanyáktól a három éves gyest. Sorra zárták be bölcsődéket, óvodákat. Adóemelésekkel és megszorításokkal sújtották a gyermekes családokat.

Dunai Mónika hangsúlyozta,

az elmúlt években sem szavazták meg a gyermekes családoknak szóló támogatásokat. Elutasították a családi adórendszert és az otthonteremtési támogatásokat is.

Miközben a magyar gyermekes családoktól minden egyes fillért sajnálnak, addig az Európai Parlamentben minden támogatást megszavaznak a bevándorlóknak.

Most is ki fog derülni, hogy valójában kiket támogatnak. Hiszen a jövő évi költségvetés már két és félszer akkora támogatást biztosít a családoknak, mint a baloldal által utoljára benyújtott 2010-es költségvetés.

A Gyurcsány által vezetett ellenzéknek színt kell vallania, hogy kinek az oldalán áll! – hangsúlyozta Dunai Mónika.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-